Az önkormányzati képviselők feladata, hogy képviseljék a helyi közösség érdekeit, részt vegyenek a települést érintő döntések meghozatalában, valamint közreműködjenek a fejlesztések előkészítésében és megvalósításában. A Félegyházi Közlöny cikksorozatában arra kértük a város egyéni választókerületeinek képviselőit, értékeljék az elmúlt időszak eredményeit,...
Bár az autósok már napokkal ezelőtt birtokba vehették a megújult Kőrösi utcát, a beruházás hivatalos átadását a keddi műszaki átadás-átvételt követően, szerdán tartották meg. Az ünnepségen Csányi József polgármester köszöntőjében idézte fel a fejlesztés legfontosabb állomásait.
Mozgalmas és eredményekben gazdag hétvégét tudhat maga mögött a birkózóutánpótlás és a felnőtt mezőny: négy különböző versenyen is szép sikereket értek el a sportolók, akik hazai és nemzetközi szinten egyaránt bizonyították felkészültségüket. A részletekről Szabó József edző számolt be.
Újabb emlékezetes hetet zárt a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület: a félegyházi versenyzők nemzetközi és hazai szinten is kiemelkedő eredményeket értek el. Az egyesület fiataljai az U17-es Európa-bajnokságon, valamint az országos bajnokságon is bizonyították, hogy a város birkózása továbbra is az ország...
A Bankfalu Kiskunfélegyháza egyik legdinamikusabban fejlődő és egyre népszerűbb városrésze. A kertvárosias környezet vonzereje miatt évről évre több fiatal család választja otthonául ezt a városrészt, amit jól mutat az is, hogy folyamatosan épülnek be az újonnan kialakított telkek.
Folytatódik a sikerszéria: három kiskunfélegyházi U17-es versenyző is kivívta a válogatottságot, így mindannyian ott lehetnek a májusi, bulgáriai Európa-bajnokságon. Osztotta meg szerkesztőségünkkel Szabó József edző!
Óriási sikert ért el egy fiatal tehetség Kiskunfélegyházáról: a világ egyik legnagyobb birkózóversenyén, Tallinn-ban állhatott a dobogó legfelső fokára. A rangos megmérettetésen 42 ország mintegy 3200 versenyzője vett részt, így már a részvétel is hatalmas eredménynek számított.
Jelentős fejlesztések valósultak meg a Bankfalui Óvodában Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával és sikeres pályázati források bevonásával. A beruházás részleteiről Szabó József önkormányzati képviselő és Vízhányó Rita tagintézmény-vezető számolt be.
Eredményes időszakot zártak a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői, akik nemzetközi edzőtáborban és rangos megmérettetéseken is bizonyították felkészültségüket. A részletekről Szabó József, a csapat edzője számolt be.
Eredményekben és élményekben is gazdag hétvégét tudhat maga mögött a Kiskunfélegyházi Birkózó SE csapata. A sportolók a Korondon immár 24. alkalommal megrendezett Lőrincz Márton emlékversenyen léptek szőnyegre, ahol nemzetközi mezőnyben bizonyíthattak: öt ország huszonöt egyesületének összesen 320 versenyzője állt rajthoz.
Kiemelkedő eredményekkel zárták szereplésüket a kiskunfélegyházi csapatok a Soltvadkerten megrendezett grundbirkózó területi döntőn január 22-én – számolt be a sikerekről Szabó József, a csapat edzője.
Igazi téli hangulat fogadta azokat a családokat, akik január 10-én kilátogattak a Templomhalomhoz. A friss hó, a jókedv és a közös élmények különleges délutánt varázsoltak a kiskunfélegyháziak számára.
Templomhalmi Csillagparti néven, piknik jellegű délutánra invitálta a városlakókat Szabó József, a városrész önkormányzati képviselője, valamint az Ifjúsági Iroda.
Családi és baráti összejövetelre invitál mindenkit Szabó József önkormányzati képviselő és az Ifjúsági Iroda augusztus 22-én, pénteken délután a Templomhalomnál.
Bárány-Almási Bianka mindössze 15 éves, mégis már most komoly elismerést vívott ki tehetségével és kitartásával a birkózóvilágban. A Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzője az idei U17-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ahol nála idősebb, tapasztaltabb ellenfelek között küzdött.