Augusztus 13. csütörtök, Ipoly
2023. december 15., 20:27

Varázslatos hangulat a művelődési központban

Varázslatos hangulat fogadta a közönséget december 15-én, pénteken este a Móra Ferenc Művelődési Központban.
_DSC7743.JPG (4128 x 2752 px)

A mára már hagyományosnak mondható Hangolódó című karácsonyi zenés estre várták az érdeklődőket. A műsor kezdetén Kovács-Csonka Szilvia igazgató köszöntött mindenkit, aki beszédében kiemelte: reméli, olyan élményekben részesülnek az este folyamán, amelyek elröpítenek mindenkit egy
olyan világba, ahol a harmónia, a szépség, az egyensúly teremt békét és mindezek segítségével ráhangolódhatunk a közelgő ünnep csodájára, a karácsony csodájára.

– Ez az ünnep a szeretetről, az összetartozásról, a hitről szól és arról, hogy karácsony estéjén megszületett a Megváltó. Ezen gondolatokból kiindulva állítottuk össze ma esti műsorunkat, amelyen felcsendülnek musical betétdalok, magyar, külföldi örökzöld karácsonyi dalok, dicsőítő énekek, valamint elhangoznak magyar írók tollából született prózai művek is – fogalmazott.

Az esten a Móra Ferenc Művelődési Központ jelenlegi és korábbi munkatársai mellett az élet különböző területein tevékenykedő kiskunfélegyháziak léptek fel, akiket ilyenkor a zene, a közönség, az ünnep szeretete és tisztelete kovácsol egy csapattá.

A páratlan hangulatú másfél órás műsorban közreműködtek:
Almási Emerencia,
Fliszár Dóra,
Kapus Diána,
Kovács-Csonka Szilvia,
Majoros Tóth Judit,
Nagy Bianka,
Nagyapáti Anita,
Pázmándi Judit,
Rekedt Gréta,
Vas László,
Vili Balázs,
Vígh-Doroghy Zsuzsanna,
Vígh Csaba.

A színpad díszlet a Heni Virágszalon jóvoltából született.

Z. A. 

Fotó: Fantoly Márton
                     

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram