Új tagokat is vár a Gyalog Balog Sétaklub

– Hogyan indult a klub?
– Én a megalakulást követően láttam egy felhívást a közösségi oldalon, ami nyugdíjasok számára szervezett sétaklub indulásáról szólt. Jelentkeztem, majd fél év elteltével Csorba Sándor átadta nekem a vezetést. Akkoriban tizenöten voltunk, de mára én vagyok az egyetlen, aki az alapítók közül még mindig aktív tag. Most a legfiatalabb sétáló 60, a legidősebb pedig 77 éves.
– Honnan ered a névválasztás?
– Egy régi magyar közmondás szerint „gyalog, mint Balog”, ami tökéletesen kifejezi a klub célját: lehetőséget kínálni az idősebb generáció számára is elérhető mozgásforma közös megélésére. Ez jótékonyan hat az egészségmegőrzésre, ugyanakkor társasági élményt is nyújt. Van egyenpólónk is, amit a tagok nagyon szívesen viselnek ezeken az alkalmakon, az összetartozásunk jelképeként.
– Mikor és hogyan zajlanak a séták?
– Klubunk hetente kétszer, kedden és csütörtökön szervez körülbelül kétórás sétákat. Az indulási pont általában a Petőfi lakótelep kispiaca, ahonnan a csoport olyan útvonalakat választ, ami kevésbé terheli az ízületeket: földutakon, mezőgazdasági területeken haladunk, elkerülve a betonozott felületeket. Egy-egy alkalommal 6-8 kilométeres távot teszünk meg ütemes gyaloglással. A tagok szeretik felfedezni a környéket és új tájakat bejárni, ezért olykor menetrend szerinti buszjárattal indulunk egy távolabbi helyszínre, majd onnan gyalogolunk vissza a városba. Emellett szervezünk kirándulásokat is Magyarország különböző nevezetességeihez. Többek között voltunk már Pécsen, Sopronban és Siófokon.
– Hány tagot számlál a klub?
– Jelenleg körülbelül húsz aktív tagja van a csoportnak, akik egészségi állapotukhoz mérten vesznek részt a sétákon és a kirándulásokon. A klub továbbra is nyitott minden olyan idősebb korosztályhoz tartozó érdeklődő előtt, aki szeretne egy jó társaságban időt tölteni, kiszakadni a mindennapokból, és élvezni a természet közelségét.
A Gyalog Balog Sétaklub tagja az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatának is, így a helyi közösség egy országos szervezet részeként működik, ezzel támogatva a nyugdíjasok aktív életmódját.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki csatlakozna a klubhoz! A jelentkezési szándékot az alábbi Facebook-oldalon jelezhetik: https://www.facebook.com/julianna.meszaros.3.