– 2020. szeptember 1-jén, öt évvel ezelőtt kezdte meg középiskolai tanulmányait az első gimnazista osztály a Tiszta Forrás Waldorf Gimnáziumban. A régi Petőfi iskola épületében a legfelső emelet elkezdett benépesülni. Mára minden teremnek van gazdája, kiépült az öt évfolyamos gimnázium.

Május 7-én is történelmet írtak a diákok, vagyis a történelem érettségit. A négy Waldorf-év után, a számos projekt, szociális gyakorlat, szólóest, drámaelőadás, éves munka után az ötödik év már csak az érettségire való felkészülésről szólt. És persze a prágai művészeti út sem maradhatott ki, amire az osztály maga teremtette elő a költségeket. A szép emlékeink közé soroljuk a múlt heti ballagást is. Gera Júlia, a végzős tizenharmadikosok nevében így vezette be beszédét:

– Azért állok most itt a mikrofonnál ezen a szép ünnepi napon, hogy búcsúbeszédet mondjak a 13. osztály nevében. Nem egyszerű feladat, hiszen nem állnak halomban a ballagási búcsúbeszédek az iskolában, hiszen mi vagyunk az első osztály, aki elballag a gimnáziumból. Elsőnek lenni valamiben nehéz és izgalmas dolog is egyben, ezt megtapasztaltuk gimnáziumi éveink alatt. Az életet gyakran hasonlítják az utazáshoz, ezt az utazást egy vonatúthoz hasonlítva tudnám legjobban átadni: minden reggel a hajnalban kelés várta a nagy többséget, a MÁV lestrapált mozdonyai vánszorogtak velünk az iskola felé. Beérve az első órára, gondolatban még nem szálltunk le erről a vonatról, tovább zötyögött velünk, óráról órára. Néha, mintha erőt vett volna magán és nagy lendülettel megindult, ekkor az események követhetetlen forgószélben váltották egymást hangos nevetések és nagy viták formájában.

Pintér Regő, tizenkettedikes diák beszédében kiemelte:

– Ti voltatok a legsokszínűbb osztály talán még ha ez lett volna a cél, akkor sem sikerült volna ennyi egymástól különböző fiatalt találni. De talán ebben is volt a Ti erőtök, mert az teljes magabiztossággal állíthatom, ha ti osztályként eldöntöttetek valamit, akkor nem nagyon volt tanári akarat, ami kimozdíthatott titeket az álláspontotokból, pedig volt rá kísérlet bőven!

Az én szívemben hála van és rengeteg szép emlék és megtiszteltetés volt veletek együtt kiskamaszból felnőtté válni. Engedjetek meg, hogy búcsúzóul talán a kedvenc idézettemmel zárjam ezt a beszédet, és remélem ez az idézet iránytű lehet a számotokra:

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

(Radnóti Miklós)

A két diák után Árvainé Volentér Éva, a végzősök osztálykísérője köszöntötte az ünneplő közösséget, álljon itt néhány gondolat az ő szeretetteljes szavaiból: – Ki hová ballag, ki hová siet, fut? Honnan jött, miért és hová megy? Kivel, kikkel, miért …..? Kifelé menni valahonnan, miközben valahová befelé haladni. Keresni, kutatni, érezni, látni, beszélni, akarni, szeretni…. közben. Olyan szép itt lenni veletek, kedves szülők, a rokonok csodálkozó tekintetében, szeretetteljes tanári kollégiumunk és dolgozóink jelenlétében egy ünnepi órában, amit arra szentelünk, hogy közösen gondoljunk vissza az elmúlt öt évre, figyelmünket felemeljük egy kicsit, megálljunk.

A Waldorf-gimnáziumi évek sok-sok kihívást rejtettek, olyan fellépéseket, az élet színpadán, ahová nemcsak a kiválogatottak léphettek fel, hanem mindenkinek meg kellett jelenni. Mint a saját életben is, jelen kell lenni, lélekjelenlét kell. Köszönettel tartozom nektek, hiszen sok mindent tanítottatok nekem és persze tanártársaimnak is. Kifejeztétek többször, hogy nem egyszerű a legnagyobbnak, legidősebbnek lenni. Bár mindig szerettétek, hogy önálló úton járhattok, azért mégis látszott, ez nem könnyű, igazi kihívást jelent. Sok mindenben lehettek az utánatok következőknek példaképek: a bátorságban, hiszen mindent először csináltatok itt, és mindig figyeltetek a minőségre. A tanulásban is szép eredményeket értetek el. A 13-dikos bizonyítványokban többötöknek kizárólag ötöse és négyese van. De tudjuk, hogy nem csupán ezek a konkrét eredmények számítanak, hanem a kitartás, akarás, alázat, a valahová tartozni akarás, a szív összeköttetései. Ezek tesznek bennünket igazán emberré.

„Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.” Antoine de Saint-Exupéry

Nemes Ildikó
az elsősök osztálytanítója