Augusztus 15. szombat, Mária
2023. november 26., 15:41

Történelemből is élen a József Attila iskola

November 23-án, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium szervezésében rendezték meg a 7-8. évfolyamos tanulók számára a „Korszak-váltó” történelemi vetélkedőt. 
image_123650291_1.JPG (2048 x 1196 px)

A komoly háttértudást, kreativitást igénylő, játékos, izgalmas feladatok során az előzetes felkészítéseken megszerzett tudás alkalmazása volt a kulcsmomentum. A feladatok sokszínűségét mutatja az is, hogy többek között történelmi személyeket, fogalmakat kellett felismerni információmorzsákból, Kahoot! tanulási platformot használni, „a szegények ételéből”, a krumpliból készült ételeket összegyűjteni. A tanulás fontosságáról korhű írások is születtek a Rákosi-korszak jellemző kifejezéseivel, amelyet előadás formájában megosztottak egymással a csapatok. A “Tanú “című film részleteihez kapcsolódó kérdések komoly fejtörést okoztak, a fiúk ezt is ügyesen megoldották. 

A Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskolát egy 8. és egy 7. évfolyamos csapat képviselte. A Csanádi Barnabás, Kis Dávid, Vincze Bálint 8.a osztályos diákokból álló csapat 1. helyezést ért el. A Berecz Vince, Bátori Péter 7. a és Fábián Imre 7. b összeállítású csapat pedig épphogy lecsúszott a dobogóról. Külön kiemelték, megdicsérték őket a szövegalkotási feladatban mutatott kiemelkedő teljesítményükért. 

Felkészítő pedagógusok: dr. Farkas Csenki Anett és Zsargóné Balogh Dóra.
                         
Sz. T. T.
          

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram