Augusztus 13. csütörtök, Ipoly
2024. január 22., 10:08

Több százan szórakoztak a gimnázium hagyományos bálján

Huszonharmadik alkalommal szervezték meg a Móra Ferenc Gimnázium hagyományos, jótékonysági bálját január 20-án, szombaton, a Constantinum Sportcentrumban.
20240120_192834.jpg (3600 x 2234 px)

A megjelenteket az est háziasszonya, Kovácsik Zita köszöntötte, majd dr. Kása Zsuzsanna igazgató szólt a megjelentekhez, kiemelve az est folyamán megjelent díszvendégeket. Örömének adott hangot, hogy idén huszonharmadik alkalommal sikerült megszervezni az eseményt, amelyhez mindenkinek jó szórakozást kívánt.

A program a Tanárok Zenekarának fellépésével folytatódott, ami megalapozta az est későbbi hangulatát. Sokan már akkor táncra perdültek, a lendület pedig szerencsére hajnalig kitartott. Az esemény további hangulatfelelőse Vecsernyés Róbert volt, a svédasztalos vacsorát a kiskunmajsai Lópofa Csárda nyújtotta.

A tombola fődíja egy kétszemélyes külföldi utazás volt, de gazdára talált még kerékpár, televízió és számos értékes nyeremény is.

Z. A.
                         

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram