December 5. péntek, Vilma
2016. február 08., 18:11

Szülők nélkül - gyerekjogi kampány

Az SOS Gyermekfalvak kampányfilmjeiben olyan helyzeteket mutat be, amelyek nyomot hagynak egy gyerek életében. Állami gondoskodásban élő fiatalok beszélnek őszintén az őket ért sérelmekről, örömökről. Magyarországon 22 ezer gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban, közel félezren az SOS Gyermekfalvakban. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira. Az alapítvány az Európai Bizottság támogatásával 9 uniós országban folytatott program keretében gyerekjogi képzést indít gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak. Összesen 800 szakembert képeznek ki.
SOS gyermekfalu logo 2016 0208.jpg (403 x 403 px)

Egy piros autóval vittek el, azóta szülők nélkül élünk

Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Az SOS Gyermekfalvak kisfilmeken keresztül mutatja meg, milyen a gyermekvédelmi rendszer belülről.
 

Mi történik, ha egy jól működő, értelmiségi család széthullik és az anya az utcára kerül három gyerekkel?

Sára édesapja diplomás közgazdász és iskolaigazgató. A lány iskolás korában került a kecskeméti SOS Gyermekfaluba testvéreivel, röviddel szülei válása után. Sokáig voltak kötődési problémái, nem szereti, ha hozzáérnek. Egy nevelőtől kapta meg az első ölelést, ami jól esett neki. Ma egyetemi hallgató és épp önálló életet kezd a fővárosban.

További kisfilmek:

Gábor története - https://www.youtube.com/watch?v=TrvlBNhrONY

Sára története - https://www.youtube.com/watch?v=4a4hs4zpMDg&feature=youtu.be

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram