Színházi előadáson hívták fel a nyugdíjasok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre

Dr. Hatala József beszédében felidézte a 2017-ben bemutatott Nyugdíjas akták előadást, amiről szívet melengető és lélekemelő élményként beszélt. Kiemelte, hogy a darabot több helyszínen, közöttük Budapesten is bemutatták, és elismeréssel szólt dr. Rekedt Grétáról, a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkáráról, aki a színdarab egyik rendezőjeként, megálmodójaként és színészeként most a folytatásban is kulcsszerepet vállalt. Véleménye szerint a darab előkészületei során igazi közösség kovácsolódott a szereplőkből és az alkotókból. Mint mondta, a generációk közötti tudásmegosztás rendkívül értékes. Érdemes egymásra figyelve tanulni a tapasztalatokból és a modern világ kihívásaiból egyaránt. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke végezetül köszönetet mondott a rendőrkapitányság, valamint Csányi József polgármester támogatásáért, búcsúzóul pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy senki se váljon áldozattá – és ami még fontosabb: elkövetővé sem.
A darab az időseket fenyegető csalások változatait szemléltette humorral, játékossággal, ugyanakkor komoly tanulságokkal. A forgószínpados előadás három jelenetben dolgozta fel a leggyakoribb bűncselekményeket.
Az első jelenetben Luca néni és Gizi néni avatja be egymást internetes kalandjaikba. Gizi néni állítólag dél-afrikai gyémántbányát örökölt, ám a kapcsolódó költségeket neki kellett volna állnia annak ellenére, hogy semmilyen bizonyítékot nem kapott az örökségről. Luca nénit egy titkos hódoló üldözte szerelmeslevelekkel és mesés ígéretekkel. Valójában azonban pénzt próbált kicsalni tőle. A jelenet az internetes csalások változataiból adott ízelítőt. A tanulságokra pedig egy pincér és egy papagáj igyekezett rámutatni, akik gúnyosan kommentálták a hölgyek hiszékenységét.
A második jelenetben egy idős hölgyet tévesztett meg egy idegen, aki unokájával érkezett, és rosszullétet színlelt. Miután jobban lett, az unoka arról igyekezett meggyőzni Marika nénit, hogy nagyapja pszichés betegségének tünete az állandó keresés, holott valójában az elrejtett értékeket kutatta. A hölgy jóhiszeműségét kihasználva végül elérték, hogy önként átadja az ágyneműbe rejtett megtakarítását.
A harmadik jelenetben egy elmaradt egészségügyi szűrés helyett termékbemutatón találták magukat a résztvevők. A szervező fizetségért cserébe rábeszélt egy idős férfit, hogy segédkezzen az átverésben, így a magát dr. Asztalosnak nevező kiadó úr a szélhámos segítőjeként méregdrágán árult gyógyhatással hirdetett nokedliszaggatókat. A jelenet jól szemléltette, miként használják ki a csalók az idősek hiszékenységét.
Az előadás végén a Kiskun Szenior Örömtánc csoport lépett színpadra. Lendületes produkciójukat, valamint a színdarab szereplőit és alkotóit hatalmas tapssal jutalmazta a közönség.
Dr. Rekedt Gréta a zárszóban köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a projektet, külön kiemelve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot és a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársait.
Az alkalom bizonyította, hogy a színház nemcsak szórakoztatni, hanem tanítani is képes. Az élmény mellett minden bizonnyal sokan vitték haza magukkal a hasznos bűnmegelőzési tanulságokat is.