December 6. szombat, Miklós
2015. március 29., 12:30

Szerencsére nem volt nagy durranás

Csak hajszálon múlott az élete annak a félegyházi férfinak, akik a napokban egy második világháborús repeszgránátot szántott ki traktorjával.
Gránát Fházán 2015 0329.jpg (650 x 366 px)

A férfi miután észlelte az ismeretlen tárgyat felakasztotta egy fára, csak ez után értesítette a területileg illetékes mezőőrt, aki azonnal a helyszínre sietett - tájékoztatta a Petőfi Népét Csáki Zsolt, kiskunfélegyházi őrszolgálat vezetője. Elmondta, munkatársa értesítette a rendőröket, akik a helyszínre irányították a tűzszerészeket. Mint utólag kiderült, a repeszgránát élesítve volt, így bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna. A gránátot a szakemberek elszállították a helyszínről, majd pedig hatástalanították.

Csáki Zsolt arra szeretné felhívni a külterületen élők figyelmét, hogy ha a tavaszi munkák során hasonló tárgyra bukkantak, semmiképpen se nyúljanak hozzá vagy mozdítsák el, mert ezek a fegyverek még évtizedek múltán is működőképesek lehetnek. Ugyanakkor azt kéri, hogy ilyen esetben azonnal értesítsék a területileg illetékes mezőőrt vagy a rendőrséget.

Fotó: Vajda Piroska

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram