Március 21. szombat, Benedek
2026. március 21., 18:00

Sikeres bennmaradás, szoros vereség Dunakeszin

A bennmaradás szempontjából sikeres időszakon van túl a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (FASI) I-es csapata, ami ugyan szoros mérkőzésen 4:3 arányú vereséget szenvedett Dunakeszin, de az Extra Ligában meglévő tagságát gyakorlatilag már korábban bebiztosította.

A találkozó végig kiélezett küzdelmet hozott, a félegyháziaknak reális esélyük volt a győzelem megszerzésére is. Egyéniben Crepulja, Kovács, Szabó egy-egy mérkőzést nyertek meg, így az összecsapás az utolsó pillanatokig nyitott maradt. A páros találkozó döntő jelentőségűnek bizonyult: bár nagy csatában zajlott, végül a hazaiak örülhettek, így elmaradt a félegyházi siker.

A legutóbbi, eredményes hétvége azonban már eldöntötte a legfontosabb kérdést, így a csapat felszabadultan játszhat a szezon hátralévő részében.

– Egy nagyon szoros mérkőzés volt, ahol apróságok döntöttek. Volt esélyünk a győzelemre, de a páros most nem a mi javunkra dőlt el. Ennek ellenére büszke vagyok a csapat Extra Ligában – nyilatkozta Karsai Ferenc, a csapat edzője.

A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola együttese így stabil helyzetből várhatja a folytatást, és továbbra is bizonyíthat a hazai élvonalban.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram