December 5. péntek, Vilma
2016. augusztus 18., 20:15

Rongyos hercegnők kiállítása

Különleges, egyedi készítésű babákból nyílt kiállítás kedden a fülöpjakabi könyvtárban. Kürtösiné Mari rongyos hercegnőit először csodálhatták meg a helybeliek.
Rongyos babák - Fülöpjakabi kiállítás 2018 0

– Ma a Rongyos Hercegnők alkotóját, Kürtösiné Marit ünnepeljük. Tizenhárom éve készíti babáit, ám eddig soha nem mutatta be azokat a nagyközönség előtt. Sőt, az alkotót is kevesen ismerik Fülöpkén, pedig 1982 óta a faluban él – mondta köszöntőjében Surjánné Kovács Márta. 

– A kiállított 73 baba azonban sokat elárul az alkotóról. Mari gondolatait, lelkivilágát tükrözik. 2003-ban kezdett el "babázni" amikor fia Kürtösi Ferenc Szegedre költözött tanulmányai miatt. Ferenc a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végzett, azóta zenészként járja a világot. Úgy volt, hogy fellép édesanyja kiállításán is, de végül nem tudott hazajönni, mert a megnyitóval egy időben a Sziget Fesztiválon a komolyzenei sátorban volt fellépése – derült ki a megnyitón.

– Minden babának története van, mindegyik mesél valamit. Szomorúságból születtek, mégis a megmaradást jelképezik, az alkotó gyermeki létét tükrözik. A babák kimaradt textíliákból, drótból, vattából készültek. A tekintetek, az arcvonások, az öltözékük kidolgozására az aprólékos, finom munka jellemző. Türelemmel, elszántsággal és szeretettel készített babák tárlata ez – fogalmazott Surjánné.
 

A Kis Türelmet zenekar is bemutatkozott

A Rongyos Hercegnők tárlatán a helyi fiatalokból álló Kis Türelmet zenekar muzsikált. Az együttest négy éve Bertus Tibor, Csendes Imre és Csendes Gábor alapította. A fiúk koncertekre járva kaptak kedvet a muzsikáláshoz. Teljesen autodidakta módon kezdtek el hangszeren tanulni. A sok gyakorlásnak köszönhetően ma már profi módon játszanak. Sőt saját szerzeményeikkel járják a különböző zenei klubokat, fesztiválokat. Legközelebb augusztus 27-én, a Szegedi Ifjúsági Napokon lépnek fel.

Fotó: Vajda Piroska (http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/rongyos-hercegnok-kiallitasa-679614)

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram