Január 10. péntek, Melánia

Rommá törték a lakókocsit az M3-as autópályán

2021. június 30., 15:21
Június utolsó péntekén történt baleset az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba.
M3 01.jpg (1263 x 657 px)

Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek. A sofőr szerencsére könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát.

Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök. Az autópályát figyelő kameránk felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre. Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány súlypontja áttevődik és irányíthatatlanná válhat a jármű.

Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljétek azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják.

A balesetet rögzítő kamerafelvételek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos Youtube-csatornáján ide kattintva érhetőek el.

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram