A csontfaragás művészete szinte egyidős az emberrel. Az eszkimó népek például eszközök és ékszerek készítéséhez használták a csontot. Az ő hagyományaikat ápolva, de a modern technikákat alkalmazva dolgozik András is.

– Fodrászcsaládba született, édesanyja ma is a szakma közismert művelője Kiskunfélegyházán. Miért váltott?

– Fodrászként szabadultam fel az ipari iskolából, de nem érzetem, hogy ez lenne az én utam. Számos országos versenyen és Európa-bajnokságon indultam, sokszor állhattam a dobogó legmagasabb fokán, de ez sem motivált kellőképpen. Bátyám az autók világában ügyeskedett, nekem is megtetszett ez a munka. A kocsik külső, belső takarításával foglalkoztam.

– Hogyan találkozott a csontfaragás művészetével?

– Mindig érdekeltek a kézműves dolgok. Néhány éve kedvet kaptam a szűcs és tímár szakmákhoz, azonban ezeket már sehol sem oktatják. Elkezdtem autodidakta módon tanulni a bőrművességet, birkabőrből már több sámándobot csináltam, amiket mindig elnevezek, hogy lelket kapjanak. 2018-ban spirituális indíttatásból megpróbálkoztam a csontfaragással. Megtetszett, azóta ezzel is foglalkozom.

– Kik a vásárlói?

– Különböző rendezvényekre szoktam kivinni a termékeimet, de a közösségi médián keresztül is megtalálnak az érdeklődők. Vannak, akik szeretett állatuk elvesztése után keresnek fel, de bevallom őszintén, ilyenkor nyomaszt a vele járó felelősség. Volt már, hogy visszautasítottam egy-egy megrendelést.

– Honnan szerzi be az alapanyagokat?

– Szoktam fejeket kapni, de túlnyomó részt veszem őket.

– Milyen állatok csontja a legalkalmasabb a faragásra?

– Róka, sakál, birka, bivaly, szürkemarha és marha. Minél nagyobb a fej, annál egyszerűbb faragni és izgalmasabb eredményt kapunk.

– Hogyan készülnek a műalkotások, milyen mintákat részesít előnyben?

– A magyar mondakörhöz kapcsolódó mintákat használom. Először berajzolom, megtervezem, utána állok neki a faragásnak a gravírozóval. Vannak olyan részei az állat fejének, ahol vékonyabb a csont, ott óvatosabban kell vésni, a vastagabb felületek pedig a keménység miatt jelenteken kihívást.

– Akik először látnak ilyen díszt, mit szoktat hozzá szólni?

– Magyarországon még nem igazán elterjedt ez a mesterség, de negatív véleménnyel sohasem találkoztam. Szerintem leginkább a művészeti jellegére figyel a szemlélő. Ezek a díszek nem lakásba valók. Leginkább teraszra, vagy az épület falára teszik fel a megrendelőim.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton