Vannak, akik egyszerűen letöltik a műszakot, és vannak, akik a rutin mögött szenvedélyt, technikát és szakmai alázatot építenek. Szilárd az utóbbiak közé tartozik: azok közé, akik a kertben, matrac fölött gyakorolták az üvegek pörgetését, hogy egyetlen palack se a véletlenen múljon. Szerinte a jó ital nemcsak finom, hanem sztorit, hangulatot és karaktert is hordoz.

Szilárd azt is elmondta, hogyan csoportosíthatjuk a koktélokat. A long drink például hígított ital sok jéggel és üdítővel. Ilyen többek között a Cuba Libre vagy a Gin Tonic – ezeket lassú kortyolgatásra szánják. A short drink rövid, ütős és karakteres, mint a Martini vagy a Negroni. A shootert egyetlen mozdulattal le lehet dönteni, jó példa rá a B52. A highball esetében tömény alaphoz hosszabbra nyújtott mixer társul, mint a whisky-colánál. Végül a tiki italok: rumalapúak, látványosan díszítettek, és néha olyan színpompásak, hogy még a pult is zavarba jön tőlük.

A klasszikus koktélok világát kívülről fújja. Fejben tart vagy 400-500 receptet, de ha kell, pillanatok alatt kitalál újat. A Mojito lime-mal és mentával, a Margarita sóperemmel, a B52 rétegezve, a Cosmopolitan martinis pohárban – ezeknél a recepteknél a szabályok szentek, maximum az alapanyag színvonalán lehet csavarni. A kreatív italok viszont már más tészta: lehet bennük chili szirup, levendula, matcha, karamellizált gyümölcs vagy akár ehető virág.

Szilárd szerint a koktélkeverés tanulható, de a szenvedélyt nem lehet tanítani. Szereti az embereket, a történeteket, az estéket, az inspirációt, és azt, amikor egy ital nevét hallva valaki rögtön emléket ízlel. A legtöbben nem is sejtik, mennyi kreativitás fér el egy pohárban. Mert egy koktél lehet színes, rétegzett, lángoló, vagy desszertízű – de akkor jó igazán, ha valaki nemcsak elkészíti, hanem megalkotja. Szilárd pedig pontosan ebben különleges: nem italt ad, hanem élményt tölt pohárba.

Dolgozott olyan buliban is, ahol egyetlen éjszaka több ezer koktélt rendeltek. Ilyenkor nincs idő meditálni: pörög a shaker, repül a jég, és minden mozdulat tánckoreográfia. A vendégek szeretik a látványt is – üvegforgatás, lángoló italok, füstkupola, rétegezés –, de szerinte az íz az, ami megjegyezteti a poharat.

A kedvence a Godfather és az Old Fashioned saját változata: whiskey, amaretto és narancslikőr kombinációja. Füstös, édes, testes – pont olyan, amit nem lehet összekeverni semmivel. Egyetlen szabálya van: silány alapanyagból nincs csoda.

Az elmúlt hetekben többször is feltűnt barátja vendéglátóhelyén, a Lidocain Bárban, és egyre határozottabban érzi, hogy Félegyházán is kell egy hely, ahol az ital élmény, a vendég pedig nemcsak rendel, hanem belép egy hangulatba. Ahol nem a pult az univerzum közepe, hanem az a valaki, aki mögötte áll.

Fotó: Szatmári András