December 6. szombat, Miklós
2015. március 13., 16:19

Petőfi Sándor nem csatában esett el!

A történészek szerint 1849. július 31-én, a segesvári ütközetnél veszett nyoma Petőfi Sándornak, ám a most nyilvánosságra hozott bizonyítékok szerint a kutatók cáfolják a korábbi állításokat, és kijelentik, nem a csatában vesztette életét a költő.
Petőfi Sándor arcképe 2015 0313.jpg (705 x 959 px)

Petőfi Sándor nem esett el, hanem hadifogolyként a szibériai Barguzin faluba hurcolták, ahol 1856-ig élt - ezt támasztja alá a Kínai Igazságügyi Minisztérium által elvégzett genetikai vizsgálat - jelentette be Morvai Ferenc, a Megamorv Petőfi Bizottság vezetője tartott sajtótájékoztatóján.

A szibériai faluban talált csontokról két évtizede folyik a vita, hogy valóban a költő földi maradványait találták-e meg. A bizottság a DNS-maradványokat összehasonlította Petőfi leszármazottjainak DNS-ével.

A csontok formái, mérete és jellegzetességei is kísérteties egyezéseket mutatnak. A költőről annak idején készült dagerrotípiával (elsőként használatos képrögzítési technikával) együtt tárolják az adatokat és a vele kapcsolatos feljegyzéseket, amely a kutatás részét képezték.

Morvai és a bizottság tagjai a sajtótájékoztatón kijelentették, Petőfi mégsem Segesvárnál esett el, hanem 1856-ig Szibériában élt, ahol vérmérgezésben hunyt el. A kutatások azt is bizonyítják, a költő utolsó éveit egy pár lelket számláló faluban töltötte, ahol tanítóként dolgozott. A helyiek Petrovicsként emlegették, aki beleszeretett a postamester lányába, állítólag egy gyermekük is született a kapcsolatból.

A korabeli körülmények miatt Petőfi nem tudott hazajönni, hiszen a cári titkos rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta, mert lázadóként veszélyesnek tartották őt, osztrák kérésre szigetelték el, így képtelen lett volna megtenni 7000 kilométert hazáig - mondták.

Petőfi maradványait 1989-ben tárták fel, azóta folyik arról a vita, kinek a csontjait találták meg.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram