Augusztus 12. szerda, Klára
2024. március 07., 20:59

Nőnapi összejövetelt tartott a Magyar Szocialista Párt és az Értelmet az Éveknek Klub

Nőnap alkalmából vendégelte meg tagjait és szimpatizánsait a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete és az Értelmet az Éveknek Klub. A március 7-én szervezett eseményt a kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Házban tartották. A vendégeket Horváth Tamás, az MSZP helyi vezetője, Sárdi Tibor, az Értelmet az Éveknek Klub elnöke, valamint Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke köszöntötte.
nőnap_24.JPG (8256 x 5504 px)

– Évek óta összefogva rendezzük meg a nőnapi eseményünket, az Értelmet az Éveknek Klubbal. A rendezvényre meghívtuk a párt és a klub hölgytagjait, ezzel kifejezve mély tiszteletünket és megbecsülésünket irántuk. Az ünnepi alkalom során hangsúlyozni szeretnénk, hogy milyen meghatározó szerepet játszanak életünkben és mennyire értékesek számunkra. A délutáni eseményt egy utcafórum előzte meg, ahol a járókelő hölgyeket egy-egy szál piros szegfűvel ajándékoztuk meg. Nagyon örömteli volt tapasztalni, hogy egy ilyen egyszerű gesztussal is képesek vagyunk örömet szerezni ennyi embernek – emelte ki Horváth Tamás, majd Komjáthi Imre vette át tőle a szót:

– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ne csupán ezen a különleges napon fejezzük ki elismerésünket a nők felé, hanem a mindennapok során is. Baloldali politikánk részeként szeretnénk elérni, hogy a nők egyenlő eséllyel érvényesülhessenek a társadalom minden területén, beleértve a munkaerőpiacot is.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton     
    

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram