– Hogyan értesültél arról, hogy kitüntetésben részesülsz?

–  A Százszorszép Óvoda életében aktívan jelen vagyok, az óvodát érintő eseményekről, történésekről mindig időben értesülök. Ebben az esetben már csak akkor szembesültem a felterjesztéssel, amikor az értesítést megkaptam. Sem az előterjesztésről, sem kollégáim szándékáról nem volt tudomásom, ezért is ért meglepetésként ez a megtiszteltetés. Első pillanatokban vegyes érzéseim voltak: egyik nap örültem, majd másnap elbizonytalanodtam, hogy biztos nekem jár-e ez a kitüntetés. Az átadás napján tudtam csak igazán megélni az elismerés örömét. Az ünnepség előtt tudatosult bennem, hogy szinte az összes kollégám megjelent az eseményen, sőt még édesanyám jelenlétéről is gondoskodtak. Ott voltak a szeretteim, a munkatársaim, és amikor átvettem az elismerést, akkor láttam meg, hogy egy csapat kisgyermek is megjelent egy hatalmas csokorral. Ekkor már nem tudtam a könnyeimet visszafogni… Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy minden pályán töltött perc megérte.

– Hogyan terelt az élet a hivatás felé?

– 1985-ben, az óvónői szakközépiskola elvégzése után kezdtem pályámat a Százszorszép Óvodában, ahol jelenleg is dolgozom. Nagyon fiatalon kerültem be az óvodai életbe, de szerencsémre gyorsan mentorokra találtam. Tapasztalatukkal, empátiájukkal, humorukkal segítették a beilleszkedésemet kollégáim, Csikósné Irma és Mártonné Jutka. Fiatal korom ellenére egyenértékű partnernek tekintettek munkatársaim, és a szülők is. Két évvel később óvodapedagógusi diplomát szereztem hivatásom gyakorlása mellett. Kezdetektől lenyűgözött a gyermekek egyedisége, sokszínűsége, ami a pedagógusi munkában való megújulásomat motiválta és állandó szakmai megújulásra késztetett. Mindig arra törekedtem, hogy a gyerekek biztonságban, szeretetteljes légkörben érezzék magukat mellettem. Féltő gonddal bontogattam ki személyiségüket és fejlesztettem képességeiket. Nagy érzékenységgel, segítő szándékkal fordultam a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekek felé. 

– 20 év után vezetőként folytattad tovább a munkádat. Okozott-e ez nehézséget a kezdetekben?

– Az első 20 év nagyon sok tanulással és tapasztalatszerzéssel telt, de az igazi kihívást 2005-ben vezetővé választásom jelentette számomra. Az első pillanatban megrémített a feladat, de az előző vezetőhelyettes, Tímárné Horváth Edit segítő támogatásával igyekeztem minél hamarabb helytállni a rám bízott feladatokban. Tapasztalatokat szereztem, megtanultam jól együttműködni a kollégákkal, a fenntartóval, társintézményekkel, és külső szakemberekkel. Valóban úgy éreztem, hogy második otthonommá vált az óvoda. Állandó önfejlesztésre törekedtem, előbb közoktatás-vezető, majd közoktatási szakértő és végül mentorpedagógus szakvizsgát tettem. Magam sem tudom, hogy honnan, de hatalmas energiával és munkabírással láttam hozzá a feladatokhoz.

– Nagyon sok fejlesztés valósult meg az óvodában az elmúlt években és folyamatosan új eszközök érkeznek az intézménybe. Hogyan sikerül ezeket kivitelezni?

– Nagyon sok új értékkel gazdagodott óvodánk az elmúlt időszakban: többek között zenélő kerítés, mászófal, médiaszoba és folyamatosan új kültéri játékok állnak a gyermekek rendelkezésére. Mindezek finanszírozása jótékony célú eseményeink eredménye, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. Ilyen az évente megrendezett jótékonysági bálunk, amiről büszkén elmondhatom, hogy mára több mint 700 főt vonz. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy nagyszerű csapatmunka eredménye.

– A város egyik legnépszerűbb óvodája a tiétek. Mi lehet a titok?

–  Nagyon sokszor gondolkodtam már azon, hogy minek köszönhető ez a megtisztelő bizalom: az intézmény szellemiségének, a kollégáknak, vagy a közösség összetartó erejének? Talán maga az az attitűd teszi szerethetővé mindenki számára óvodánkat, amit mi képviselünk. Sok fiatal kollégával dolgozunk, akik szépen elsajátították ezt a fajta szemléletet. Elfogadják az idősebb kollégáik tapasztalatát, tanácsait, ugyanakkor hozzák az új, friss ötleteiket, amit nagyon szívesen építünk be az intézmény életébe. Óvodánk korábban befogadta a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek csoportját, majd a későbbiekben két speciális csoportot neveltünk. Ennek során a segítő szándékot mindig nagyfokú szakmaisággal igyekeztünk ötvözni. Ezt a szemléletet a fiatal munkatársaink is igyekeznek magukévá tenni.

– Mik a jövőbeli céljaid? Meddig tervezel a pályán maradni? 

– 171 kisgyermekkel kezdjük a 2025/26-os tanévet, ezzel százszázalékos a feltöltöttsége az intézménynek. Jelenleg kiscsoportban dolgozom, bár a nyár folyamán töltöm a 40 éves munkaviszonyomat, terveim szerint nagycsoportos korukig végigkísérem őket. Szeretném, hogy úgy tudjam átadni az óvodát az utódomnak, hogy minden feladatot, teendőt megismertettem vele. Már ezen dolgozom, hiszen számomra a legfontosabb, hogy jó kezekben legyen az intézmény, az a szellemiség, amit képviselek, tovább élhessen.

– Hogyan látod ezt a hivatást ma? Van-e tanácsod a leendő óvónőknek?

– Nagy örömmel tapasztalom, hogy újra vonzó lett az óvónői pálya úgy a főiskolát végzők, mint a pályára visszatérők körében.  Ez egy nagyon szép hivatás, amire véleményem szerint születni kell. Egy nagyon igaz idézettel üzennék választott pályám legmagasztosabb lényegéről a leendő óvónők, pedagógusok számára:

Fotó: Ujvári Sándor