Február 6. péntek, Dóra, Dorottya
2026. február 06., 18:00

Móra Ferencre emlékeztek a Móravárosban

Móra Ferenc halálának 92. évfordulója alkalmából február 5-én koszorúzási ünnepséggel emlékeztek meg a város szülöttéről a móravárosi Móra-szobornál. Az esemény a Móra Ferenc-emléknapok nyitóprogramja volt, amin a város közössége irodalmi és személyes visszaemlékezésekkel idézte fel az író, múzeumigazgató és közéleti személyiség munkásságát.

Az ünnepségen a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola diákjai és pedagógusai működtek közre zenés és prózai műsorral, amely Móra Ferenc életének és szellemiségének üzeneteit állította a középpontba. A diákok előadásában elhangzott visszaemlékezések arra is rámutattak, hogy Móra Ferenc nemcsak íróként alkotott maradandót, hanem sokat tett Kiskunfélegyháza kulturális és szellemi fejlődéséért is.

Csányi József polgármester beszédében személyes emlékeit is felidézte, hiszen egykor maga is a Platán iskolában tanult. Gondolataiban párhuzamot vont Meizl Ferenc egykori iskolaigazgató és Móra Ferenc között, kiemelve: mindketten olyan személyiségek voltak, akik munkájukkal és szemléletükkel maradandó értéket teremtettek, és sokat tettek a város közösségéért.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram