Móra Ferenc a tankönyveken túl – 2. rész
Mindennapok a félegyházi iskolában
Móra felnőtté válásában több olyan mérföldkő volt, melyekben az isteni gondviselés és a szerető családi háttér segítette őt.
Az első közszereplés
Móra Ferenc írásaiból nagyon sok gyermekkori emléket megismerhetünk. A történetek írónk tollából persze mesévé alakultak, de ha belegondolunk, ezek a mesék a valóságot tükrözik a 19. századi társadalomról.
– Móra a harmadik és negyedik elemi osztályt a Fehériskolában végezte, iskolai anyakönyvi bejegyzése szerint kitűnő általános osztályzatú, dicséretes magaviseletű, ernyedetlen szorgalmú diák volt. Az első kiemelendő történet a Szép karácsony szép zöld fája, mely 1888-ban játszódik, mikor a kis Fericske az elemi iskolában negyedik osztályos tanuló volt. Az Ótemplomban a szegény gyerekeknek szervezett karácsonyi ünnepséget a „Rongyos Egyesület”, azzal a céllal, hogy a szegény sorsú gyerekeket felsegélyezzék. Mórát megkérik, hogy szavalja el Fehér Antal tanár úr Karácsonyfához című versét. Azért, hogy jól hallják a kis szavalót, felállítják a templom márványkorlátjára, áldoztató rácsára. Ahogy Móra írja: a talpatlan csizmáján összegyűlt hó elolvadt a meleg talpa alatt, majd megfagyott, és hozzátapadt a kőhöz, így a vers végére odafagyott a lába az áldozórács márványlapjához. Mikor levették a kőről a bőre is beleszakadt – mesélte a Kiskun Múzeum munkatársa, majd újabb történetet idézett Móra diákéveiből.
A szegény sorsú Fercsikét papnak szánták
– A következő kiemelendő történetet az Istenkeresés című elbeszélésében olvashatjuk. A algimnáziumi első osztályba készülő Móra Ferenc nem Félegyházán kezdte volna meg a tanulmányait, hanem Kalocsán a jezsuitáknál. Az 1872-es ipartörvény következményeként a család fokozatosan elszegényedett, anyagi helyzetük egyre szűkösebb lett. A szülők úgy döntöttek, hogy testvéréhez, Móra Istvánhoz hasonlóan papnak adják. Az iskolai felvételiért Horváth János, a Kalmár-kápolna papja járt közbe. Ám aznap reggel, amikor indultak volna Kalocsára, nem ment érte az atya, ugyanis meghalt. Ahogy az elbeszélésben le is írja, az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem lett belőle pap – elevenítte fel Samu Csilla.
Így a kis Mórát 1889 őszén beíratták a félegyházi algimnáziumba. A család egészen a harmadik osztályig, vagyis a mai hetedikig fizette is a tandíjat, ám 1891-ben teljesen tönkrementek. Abban az évben, augusztus 16-án olyan vihar volt, hogy a felső-galambosi szőlőjüket és a nevelt malacaikat is elverte a jég. Móra Márton napszámot vállalt, hogy tudja folytatni fia az iskolát, de sajnos nem tudott eleget előteremteni rá. A család megpróbált szegénységi bizonyítványt is kérni, de eltanácsolták őket, mondván: akinek földje van, az nem lehet szegény.
Szeptemberi emlék
– A Szeptemberi emlék című elbeszélésben erről a tanévről olvashatunk. Míg Móra pajtásai vígan mentek az iskolába, ő otthon szomorkodott. Egy nap azonban nem tűrte tovább „Dante poklát” és bement titokban az iskolába órákat hallgatni. Hogy ne vegyék észre, elbújt a tanterem ajtaja mögött. Szeptember közepéig nem is volt baj, de egy latin órán a tanár úr, Eyszrich György felírt a táblára egy mondatot: „Unus es Deus”. A magyar fordítását senki sem tudta jól, egyedül Móra, aki bekiabálta a helyes választ, Egyedül te vagy az Isten, ám annyira beleszédült az izgalomba, hogy összeesett. Eyszrich tanár úr ölben vitte be az osztályba, és intézkedett, hogy onnantól kezdve ne kelljen többet tandíjat fizetnie a családnak. Később Eyszrich György Móra osztályfőnöke lett, majd jó barátja. Móra levelét, amelyben köszönetet mond tanárának, a mai napig őrizzük a múzeumban – emelte ki.
Kitűnő tanuló ösztöndíjakkal
Móra mindig is nagyon jó eszű diák volt, különösen a természettudományok érdekelték. Érettségi vizsgát 1897. június 11-én tett, a 17 végzős tanuló közül egyedül ő kapott jeles bizonyítványt.
– Felfelé ívelő „karrierje” a főgimnáziumban kezdődött. Az iskolai ünnepségek szónoka és szavalója volt. Tizenhat évesen megjelent első verse a félegyházi újságban, 1896-ban az iskolai millenniumi ünnepségen ő mondta a díszbeszédet, sőt a gimnázium új épületének avatásakor Avató című versét is hallhatta a nagyközönség. Számos családnál volt korrepetítor, sőt, elnyerte a Petőfi Alapítvány legmagasabb támogatását is, ami 50 arany volt. Kalmár Józsefné városunk mecénása is létrehozott egy ösztöndíjprogramot, amiből négy szegény sorsú diák felsőfokú tanulmányait támogatták. Móra Ferenc is megkapta ezt az ösztöndíjat. A gimnáziumi évek után Pestre került az egyetemre, természetrajz-földrajz szakra, de felsőfokú tanulmányai alatt nagy nélkülözésben élt, segédkorrektorként dolgozott, ingyen kosztosként étkezett, fűtetlen hónaposszobában lakott többedmagával. Ezekről a nehéz időkről ír A téli Isten című elbeszélésében – fogalmazott Samu Csilla.
Kossuth eszmékben nevelkedett
A századfordulón erős függetlenségi, ellenzéki politikai párt működött a városban. Félegyháza országgyűlési képviselője ekkor, az 1848-as eszmék híve, dr. Holló Lajos volt. A Móra-család is Kossuth- és Petőfi-kultuszának szellemiségében nevelte gyermekeit. Móra A magyar paraszt című művében azt írta, hogy a szegény népnél az egész magyar történelem kezdete, vége és teljessége Kossuth Lajos és negyvennyolc.
– A család hitt az 1848-as eszmékben, és ezekre tanították a gyermekeket is. Ezt a szabadelvűséget Móra Ferenc is magával vitte, és ahogy egyik versében fogalmaz, belőle is márciusi ifjú lett. Ifjúkori írásaiban ironikusan és bátran bírálta a korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. 1899-ben a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából vezércikke jelent meg Petőfiről a helyi újságban, és Március 15. címmel verset is írt, melyet a Petőfi-emlékház előtt szavalt el a városi megemlékezésen. Ekkor húszéves volt. Az ünnepségen édesanyja is részt vett, és könnyes szemmel hallgatta fiát. Móra felnőtt fejjel értette csak meg, hogy édesanya nem fia dicsősége miatt sírt, hanem azért, mert az apja vétke örökké a fia vétke marad – mondta a múzeumpedagógus. A szabad hazáról álmodozó versben ugyanis egyszerre buzdít haza- és szabadságszeretetre Móra, és szólal meg kritikai hangja a politikai visszásságokkal szemben.
Az is érdekes, hogy mennyire tiszteletben tartotta édesapja értékeit és nézeteit Móra. Móra Márton 1913-ban hunyt el, koporsójába piros-fehér-zöld berlinerfonalat, ’48-as kokárdát és egy szűcstűt tett.
Szerető családi közeg
Móra István így írt a szülőkről: „Édesapa alacsony ember volt, barna bőrű, feketehajú, feketebajuszú. Arca szinte barnapiros, mint a tisztabúzáé, szeme aprós, fekete és mindig derült nézésű. Még a csapások közt is: szeme fényes volt, arca piros. Ő volt a világ legoptimistább embere. Soha sírni nem láttam, még könnyezni sem. Csak csendesnek, ha nehéz baj szakadt ránk. Édesanya szegletes arcú, halovány, sokat gyengélkedő, vékonycsontú és madárhúsú, mindig csöndes asszony volt, akit sosem láttam betegnek. A húgom csak ennyit mondott róla csupa lélek, csupa ész. És igaza volt.”
Móra Ferenc is nagy szeretettel emlékezik meg a szülőkről. Mindig hálával gondolt rájuk. A közöttük kialakult meghitt kapcsolatot a Kincskereső Kisködmön című művében is leírja. Különösen megható a Néha a bő ködmön is szorít történet, melyben a szeretet, a közös összefogás és az édesanya iránti mély tisztelet diadalmaskodik.
– Móra egy életre szóló gazdag útravalót kapott a szülői házban, és a szülők iránt érzett mély szeretete végig kísérte egész életében. A szülők példaértékű nevelése nélkül egyik gyermek sem lehetett volna az, aki. Meglátták a gyerekekben a tehetséget, és kijárták azokat az utakat, amivel kamatoztatni tudták tudásukat. A tíz gyermek közül, három élte meg a felnőttkort, és mindhárom gyermekből diplomás ember lett. István iskolaigazgatóként dolgozott Budapesten, Ferenc a szegedi múzeum igazgatói posztjába került, Juliska pedig tanítónőként Szolnokon élte le életét – összegezte Samu Csilla.
