– Kecskeméten születtél, Kiskunfélegyháza környékén nevelkedtél, itt tanultál a Móra Ferenc Gimnáziumban, ma pedig a Szegedi Tudományegyetem kutatójaként dolgozol. Hogyan alakult a pályád a tudomány irányába?

– Kiskunfélegyháza tanyavilágában nőttem fel. Ez a közeg meghatározta az érdeklődésemet: már gyerekként is nagyon közel álltak hozzám az állatok és a növények. Gyerekkorom óta két világban érzem igazán otthon magam: az egyik a természet, a másik a könyvek világa. Őszintén szólva soha nem terveztem, hogy kutató leszek, ahogy azt sem, hogy mesekönyvíró. A Szegedi Tudományegyetem környezettudományi szakán végeztem, majd a Biotechnológiai Tanszéken szereztem PhD-fokozatot. Ma már környezeti mikrobiológiával és biotechnológiával foglalkozok. Kutatásaim többsége a mikrobiális kármentéssel függ össze, azaz például baktériumokkal próbáljuk lebontatni a különböző, környezetünket szennyező anyagokat. Ez a terület nagyon közel áll hozzám, mert a környezetvédelem nemcsak a munkám, hanem személyes ügyem is.

– 2015-ben jelent meg az első könyved, azóta újabb 4 könyvet is írtál. Hogyan indult a meseírás?

– Mint minden gyerek, én is szerettem kiskoromban történeteket kitalálni, sőt, kézzel írtam is egy mesét a görög mitológia és az időutazás témájában. A felnőttkori meseírást eleinte nem vettem igazán komolyan, csak a magam szórakoztatására találtam ki az első történetemet, amely végül A ló, aki édességet tüsszentett címmel jelent meg2015-ben. Ez egy tanyán játszódik, ami egyértelműen a gyerekkoromból jön. Ezt követte A tél menyasszonya 2018-ban, majd Az elképesztő kelkáposzta-főzelék 2021-ben. Tavaly jelent meg A hasfájós sellő, idén pedig a legújabb könyvem, A fiú, aki cseppet sem adta fel.  Ebben Béres Józsefnek, a Béres Csepp feltalálójának kalandos élete elevenedik meg.

– Mennyire tudatos, hogy a meséiden keresztül tudományos szemléletet is közvetítesz?

– Elsősorban szórakoztatni szeretnék, de közben fontosnak tartom, hogy a történeteimnek legyen mélysége is. A harmadik könyvemnél például már tudatosan megjelent a környezetvédelem témája. Az elképesztő kelkáposzta-főzelék történetébe a globális felmelegedés problémáját csempésztem bele, A hasfájós sellőben pedig megjelenik egy kutató, aki hozzám hasonlóan a vízben lévő szennyező olajjal foglalkozik. Nem tanítani akarok, inkább csak felhívni a figyelmet olyan problémákra, amelyekről a gyerekek később beszélgethetnek a szüleikkel vagy a tanáraikkal.

– Miért tartod fontosnak, hogy a tudomány ilyen formában jelenjen meg a gyerekirodalomban?

– A tudomány sokszor távolinak vagy bonyolultnak tűnik, pedig rengeteg izgalmas kérdésről szól. Ha ezt sikerül egy mesében megmutatni, akkor a gyerekek sokkal könnyebben kapcsolódnak hozzá. Nem definíciókat akarnak megtanulni, hanem történeteket átélni, és ha közben valami fontosat is megértenek a világból, az már egy plusz.

– Meséid elsősorban az általános iskolai alsós korosztálynak szólnak. Milyen értékeket szeretnél átadni nekik?

– A történeteimmel igyekszem felhívni a figyelmet olyan hagyományos értékekre, mint a barátság, a szeretet és az egymás iránti felelősségvállalás. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a mesék reflektáljanak a modern világ kihívásaira. A környezettudatosság például egy olyan téma, amit nem lehet elég korán elkezdeni. Szeretem egy kis humorral is meghökkenteni az olvasókat, de mindig igyekszem úgy megoldani, hogy az szerethető maradjon. Ha egy gyerek nevet, miközben olvas, és közben még kérdései is támadnak a világról, akkor már elértem, amit szerettem volna.

– Milyen történetek inspirálnak, és milyen meséket szeretsz olvasni?

– Rengeteg mesekönyvet olvasok, szinte mindig van nálam egy könyv. Nagy Disney-rajongó vagyok, de emellett a magyar népmeséket is kifejezetten szeretem. Különösen közel állnak hozzám a tengeri szörnyes és sárkányos történetek, mert ezekben mindig van egy kis kaland. A kedvenc meséim közé tartozik az Alice Csodaországban és A kis hableány, rajzfilmek közül pedig a Herkules az egyik nagy kedvencem. Ezek mind hatással voltak arra, ahogyan a saját történeteimet felépítem.

– Hogyan fér meg egymás mellett a tudományos munka és az alkotás?

– Nem mindig könnyű összeegyeztetni, de szükségem van rá. A mindennapi munka sokszor nagyon strukturált és kötött, a kreatív tevékenység viszont szabadságot ad. Ez az egyensúly segít abban, hogy hosszú távon is motivált maradjak. A meseírás egyfajta feltöltődés számomra: olyan plusz energiákat ad, amit csak a mesék varázslatos világa képes.

Fotó: SZTE/u-szeged.hu