Augusztus 12. szerda, Klára
2024. március 18., 11:06

Megszületett Kiskunfélegyháza Városhimnusza

Szatmári Imre zeneszerző, kántor Kiskunfélegyháza 250 éves évfordulójára elkészítette a Városhimnuszt, Miklya Zsolt költő szövegéhez. Bár a művet a nagyközönség még nem hallhatta, a városvezetéstől ígéretet kapott arra, hogy december 22-én, a Szent István Templomban az emlékév záró szentmiséjén bemutatják ezt a különleges szerzeményt.
Szatmári Imre_24.JPG (8256 x 4644 px)

Szatmári Imre elmondta: már egy ideje foglalkoztatta a gondolat, hogy komponáljon egy himnuszt Kiskunfélegyházának. Ezzel az ötlettel felkereste Miklya Zsolt költőt, aki egy csodálatos és lélekemelő szöveget írt a város nevezetességeinek megjelölésével. A himnusz, mint költészeti forma, mély tisztelettel adózik a középkori zeneszerzők hagyományainak, és speciális dinamikát és dallamot követel. Szatmári Imre a vers lüktetését és ritmusát jellegzetesen próbálta megjeleníteni a dallamban, hogy harmóniában legyen a Miklya Zsolt alkotásával és a zenei követelménnyel.

A zeneszerző korábban már több verset is megzenésített, de várja, hogy bemutathassa a közönségnek ezt a közös kompozíciót. Szatmári Imre hangsúlyozta, mindannyiuk számára izgalmas kihívás volt létrehozni ezt az egyedi és érzelemgazdag szerzeményt, aminek szövegét addig is megosztja velünk:

Tiéd a nappal és az éjjel,
az összes csillag,
Te szórtad széjjel.

Tiéd a nyár, az ősz, a tél is,
tavaszra várunk
örökké mégis.

Tiéd a hárs, a hűs platánsor,
léptünkkel mérjük,
ki tudja, hányszor.

Tiéd a két torony, a három,
harangzúgását
naponta várom.

Tiéd a hattyú könyvesháza,
a tér, a nyíló
virágpláza.
S bárhonnan jött, Tiéd az ember,
nélküled itt a
szíve sem ver.

(Hát) kérünk Téged, Teremtő Isten,
áldd meg e várost,
(és) néped itt lenn!

V. B.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram