December 5. péntek, Vilma
2015. október 01., 16:24

Megfojtotta édesanyját

A rendelkezésre álló adatok szerint május 14-én egy lakiteleki családi házban holtan találták meg az ott lakó 86 éves idős asszonyt. A holttest állapota miatt a helyszíni és halottszemle elsődleges adatai alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem volt megállapítható, ezért a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást indított a haláleset körülményeinek tisztázása céljából.
Lakiteleki gyilkosság 2015 1001.png (854 x 480 px)

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapításai alapján megalapozottá vált a gyanú arra, hogy az asszony halálát idegenkezűség okozta, a sértett április 18-án bántalmazásból eredő sérülések miatt vesztette életét. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozás adatai szerint a sértettet a vele együtt élő fia fojtotta meg, majd a férfi egy hónapig titkolta édesanyja halálát a környezete előtt. T. Gyulát szeptember 30-án 9 órakor elfogták a nyomozók, majd emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az 56 éves férfit őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram