December 6. szombat, Miklós
2015. február 12., 13:40

Megerősítették a Bács-Kiskun megyei rendőrséget

Bács-Kiskun és Csongrád megyében 136 fővel növelték szeptember óta a rendőrség létszámát, de szükség esetén további erősítést is tudnak biztosítani a két főkapitányságnak - erről Vas Gizella, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője beszélt az MTI érdeklődésére.
Illegális határátlépők illuszt 2015 0212.jpg (576

Az ezredes hozzátette: a Készenléti Rendőrség állományából további mintegy 30 főt vezényeltek a magyar-szerb határ menti településekre kifejezetten annak érdekében, hogy az ott lakók biztonságérzete ne romoljon.

Ismertette: mióta szeptemberben megnövekedett az illegális határátlépők száma, folyamatosan növelték a zöldhatáron járőrszolgálatot teljesítők, illetve az idegenrendészeti eljárást folytató hatósági ügyintézők számát. A két érintett megye főkapitányságait technikai eszközökkel is megerősítették: átcsoportosításokkal ujjlenyomat-olvasókat, szállítójárműveket kaptak, mivel növelniük kellett az előállításra alkalmas kapacitást.

Példaként említette, hogy az előállító helyiségeket kiegészítették Szegeden fűtött konténerrel, egészségügyi vizsgáló helyiséggel, továbbá a honvédségtől bérelt sátrakkal. Múlt szombaton pedig, amikor 1400 határátlépőt állítottak elő, a röszkei határátkelő közelében kibéreltek egy fűtött hangárt az elhelyezésükre.

Az MTI kérdésére elmondta a főosztályvezető elmondta, jelentősek a költségek, ezeket külön tételként számolják el, így például az étkeztetést, vagy állományvezérlést, hangár- vagy buszbérlést. Pontos összegről egyelőre nem tudott beszámolni arra hivatkozva, hogy a kiadások folyamatosak.

Külön szólt arról is, hogy kész terveik vannak arra, ha még több illegális határátlépőt kell elszállásolni. Hozzátette: feltérképezték azokat a helyszíneket, ahol el tudják ezeket az embereket szállásolni.

Kiemelte: az Európai Uniótól is kap segítséget a magyar rendőrség: az osztrák és a német rendőrség járőröket ajánlott fel szükség esetén a külső határ védelmére.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram