December 6. szombat, Miklós
2015. június 06., 11:21

Lezárt akta: Betörések

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott lopás miatt M. Norbert 29 éves és J. F. Mihály 31 éves abonyi lakosok ellen, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított a 31 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Fházi betörők 1 2015 0606.jpg (1024 x 768 px)


A férfiak 2014 áprilisától 2014 júliusáig 9 Bács-Kiskun megyei üzletbe és Nógrád megyei boltokba törtek be. Az egyik bócsai dohányüzletbe 2014. június 28-án 3 óra 30 perckor törtek be akkor a terheltek, amikor egy 39 éves helyi férfi tetten érte őket.

A 31 éves abonyi férfi egy betonvassal fejen ütötte a sértetett, aki az előzetes orvosi szakvélemény alapján életveszélyes sérülést szenvedett. A kiérkező járőrök a helyszín közelében elfogták M. Norbertet. Az akkor még ismeretlen társát beazonosították és elfogták a nyomozók. A rendőrök kezdeményezték M. Norbert és J. F. Mihály előzetes letartóztatását, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A rendőrség a nyomozást június 4-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldte meg.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram