Lelki alkalmak és közösségi programok az Ótemplomban

A hét már hétfőn gazdag programmal folytatódik: este 17:30-kor bibliaórát tartanak a közösségi házban, amelyet Jézus életéről szóló filmvetítés követ. Ugyanezen a napon, április 13-án Fatimai napot is ünnepel a közösség. Ennek keretében déli 12 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a családokért és a Fatimai Szűzanya tiszteletére, amelyet fél 12-től közös rózsafüzér-imádság előz meg. A Mária Tisztelők Köre szintén ezen a napon, este 18 órakor tartja találkozóját.
A plébánia vezetése az adóbevallási időszak kapcsán is megszólítja a híveket: arra kérik őket, hogy személyi jövedelemadójuk kétszer 1 százalékáról szabadon döntve támogassák a Magyar Katolikus Egyházat, valamint a Kiskunfélegyházi Ótemplom Alapítványt. A szükséges technikai számok és további részletek a templomi hirdetőtáblán és a szórólapokon találhatók.




