Augusztus 16. vasárnap, Ábrahám
2023. szeptember 21., 18:01

Láng van szívemben – Petőfi a Felvidéken című könyv bemutatója

Magyar Zoltán PhD néprajzkutató, író volt a vendége a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár „Láng van szívemben…” elnevezésű programsorozatának. A szerzővel dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési egyesület tiszteletbeli tagja beszélgetett. A szeptember 21-ei eseményre sokan kíváncsiak voltak, akik a bemutatott diákkal illusztrálva végigjárhatták Petőfi Sándor felvidéket bebarangoló útvonalát.
_DSC5379.JPG (4128 x 2752 px)

Magyar Zoltán PhD magyar néprajzkutató. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Író, folklorista. Fő kutatási területei: folklórszövegek tudományos rendszerezése, történeti mondák, magyar néphit és szentkultusz, mesemondók elbeszélői repertoárja.

Az író Kiskőrös szülöttje, így mélyen megérintette Petőfi Sándor kultusza. Már középiskolás korában elolvasta Dávid Gyula és Mikó Imre könyvét, ami Petőfi erdélyi utazásait mutatta be. Majd egyetemistaként fogalmazódott meg benne, hogy saját kutatómunkával is hozzájáruljon a téma megismeréséhez.

Személyesen is ellátogatott a dokumentált helyszínekre, hogy hiteles tényekkel gazdagítsa az irodalmat kedvelők tudását. Magyar Zoltán könyve ráfókuszál Petőfi életének arra a tíz évére, amit 1838 és 1848 között a Felvidéken töltött. A szerző maga is bejárta a kötetben említett helyszíneket, aminek eredményeként a könyv egy érdekes utazásra repíti az olvasót.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
           

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram