Március 15. szombat, Kristóf
2025. március 13., 10:00

Körkérdés – hogyan tartja a böjtöt?

A keresztény hagyományban a nagyböjt a húsvét előtti negyvennapos időszak, amely Jézus sivatagi böjtjére emlékeztet. Ilyenkor a hívek önmegtartóztatással, kevesebb étkezéssel, imával és jótettekkel készülnek a feltámadás ünnepére. A böjt célja nem csupán a fizikai lemondás, hanem a lelki elmélyülés és az önfegyelem erősítése is. Mint körkérdésünkből is kiderül, manapság sokan nemcsak vallási okokból, hanem egészségügyi, vagy spirituális megfontolásból iktatják be életükbe a böjtöt.

Antalné Mike Petra (42)

– A böjtöt a katolikus hagyományok szerint tartom a családommal együtt. Péntekenként teljesen húsmentesen étkezünk. Ha vendégségbe megyünk, és húsos ételt kínálnak, természetesen nem utasítjuk vissza, hogy ne sértsük meg a vendéglátónkat. Otthon a hétvégéken ebben az időszakban gyakrabban fogyasztunk halételeket, bár én személy szerint ezeket kevésbé kedvelem. Ilyenkor inkább tésztaféléket részesítek előnyben, például sajtos nudlit, hús nélküli rakott tésztát, de a kedvencem az aranygaluska. Ez a finomság kelt tésztából készül, amit gombócokká formázok, és tűzálló tálba egymás mellé helyezek. Vajazom, cukrozott dióval megszórom és sütőben megsütöm. Rétegezni is lehet baracklekvárral vagy mazsolával, a tetejére pedig vaníliasodó kerül.

Edlichné Fekete Piroska (42)

– A nagyböjti időszak fő gondolata számomra a megtisztulás, az önmegtartóztatás és az alázat, amivel Jézus Krisztus a keresztet vitte a hátán. Hogy ki hogyan éli meg ezt a párhuzamot, az azon is múlhat, hogy ki milyen életmódot folytat a hétköznapokban. Manapság, amikor szinte bármilyen étel könnyen elérhető, szerintem nem jelent túl nagy kihívást az étkezés visszafogása. A családommal hétköznap menzán étkezünk, hétvégén pedig én főzök. Ilyenkor igyekszem figyelembe venni az igényeiket. Úgy vélem, hogy a böjt nemcsak az étkezési szokásaink megváltoztatásáról szólhat, hanem más, túlzásba vitt tevékenységeink visszafogásáról is. A kütyühasználat, a televíziózás, vagy más tevékenységek mérséklése talán még nagyobb kihívást jelentene.

Screenshot

Varga Józsefné, Alíz néni (87)

– Hívő emberként mindennapjaim része a böjt, ilyenkor csak folyadékot fogyasztok. A nagyböjti időszakban is ezt a bevett szokásomat követem. Ezzel fejezem ki tiszteletemet és odaszánásomat Isten felé, és így viszem imádságban elé az embereket, ügyeket, szorongató szükségeket. Kérem, hogy küldjön segítséget, megoldást és szabadítást.

Bangó Beáta Klára nővér (56)

– Sajnos nagyon finom, így csak félig számít böjtös ételnek az úgynevezett prósza. Anyukámtól, Zalaegerszegről származik a receptje:

Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli (csillagreszelőn lereszelve) 1 kávéskanál só, 1 evőkanál szobahőmérsékletű zsír, 5 púpos evőkanál liszt, 1 nagy pohár kefir. Elkészítés: A hozzávalókat jól elkeverjük. Egy közepes méretű tepsit kizsírozunk, kilisztezünk, majd beleöntjük a masszát. A tetejét meglocsoljuk tejföllel és egy evőkanál olvasztott zsírral, majd közepes lángon készre sütjük.

Doroghy Tünde (24)

– A református vallás nem írja elő a böjtöt, de nem is tiltja. A református gimnáziumban töltött éveim alatt többször biztattak bennünket böjtölésre a várakozás időszakában, de nem feltétlenül a hús elhagyására, hanem olyan dolgok megvonására, amelyeket nagyon szeretünk, vagy túl gyakran csinálunk. Ez lehetett akár a közösségi oldalak használatának csökkentése is. Én évek óta a húsmentességet választom. A nagyböjt alatt teljesen elhagyom a húst, és vegetáriánus étrendet követek. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan bírom ki, de őszintén szólva nem nehéz, hiszen rengeteg egyszerű és finom vegetáriánus recept elérhető az interneten. Mivel sokat mozgok, fontos számomra, hogy tartalmas ételeket fogyasszak. Gyakran választok tojásból készült ételeket, például tojásfasírtot, főtt tojást vagy tojásos padlizsánt. Emellett a rakott zöldségek, valamint a gomba, cukkini és karfiol különböző formái is kedvenceim. Könnyen elkészíthető egy zöldséges tészta is, és ha nincs időm főzni, akkor a sajtos tészta vagy a rántott sajt a megoldás. Összességében rengeteg finom, változatos és húsmentes étel létezik, és ma már számos receptes oldalon találhatunk inspirációt.

Szabadszállási Richárd (35)

– Vallásos emberként számomra a böjt a bűnbánatról, a mértékletességről és a lelki megtisztulásról szól. A keresztény hagyományok szerint Hamvazószerda és Nagypéntek szigorú böjti napok, ilyenkor nem fogyasztok húst, és csak háromszor étkezem. Emellett a bűnbánati időszakban péntekenként is mellőzöm a húst. Ilyenkor igyekszem lemondani mindenféle nassolásról és édességről is. Hús helyett tésztaféléket és burgonyás ételeket fogyasztok, például olívás-csípős spagettit, krumplis tésztát, dödöllét vagy juhtúrós nokedlit. Reggelire és vacsorára gyakran halat eszem, vagy majonézes túrót vajas pirítóssal.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram