április 24. csütörtök, György
2016. augusztus 20., 17:24

Körkérdés: Hogyan készül a tanévre?

Az iskolakezdés minden évben alapos felkészülést igényel a gyermekes családoknál. A tapasztalat azt mutatja, hogy az első osztály a legmegterhelőbb a családok számára, a ruházat és az új tanszerek, valamint a felszerelés akár 100 ezer forintra is rúghat. A felsőbb osztályokban már nem cserélnek évente eszközöket, sok esetben egy-egy iskolatáskát több tanéven át használnak a gyermekek. A családok nem egyszerre, hanem ütemekben, több lépcsőben veszik meg a szükséges tanszereket.
P8200149.JPG (3968 x 2976 px)

 

Besze Adrienn (31), Letti (7)

A nyár folyamán megvettük az alapfelszereléseket a 2. osztályhoz. Idén új tolltartót és iskolatáskát vásároltunk – ezeket is időben beszereztük. Az első osztály jobban megterhelte a pénztárcánkat, hiszen mindenből újra volt szükség. Mostanra az alapok megvoltak, további könnyítés, hogy 4. osztályig ingyenesek a tankönyvek.

 

„Szabó család”, Szabó Bence (10)

Felkészültünk a tanévre, beszereztük az iskolához szükséges eszközöket. Bence számára az egyik legfontosabb a testnevelés felszerelés volt, azt is megvettük. Iskolatáskából a tavalyit használja, az ő kívánságára új tolltartót kapott, Barcelonásat. Nem egyszerre, ütemekben vettük meg a felszerelést. Sokat számítanak az ingyenes tankönyvek, amit negyedik osztályban még igénybe tudunk venni. Ha egy család időben felkészül, akkor el lehet osztani a költségeket, tanszerek közül sem szükséges mindent a nyár folyamán lecserélni.

 

Sebőkné Kati (72), Bazsi (8), Réka (11)

Az előző tanév befejezését követően elkezdődik a felkészülés az újra, gyűjtenek a szülők az új tanszerekre, felszerelésekre. Két iskolás gyermeknél dupla költséggel jár. Unokáim Pesten járnak iskolába, évente cserélik a tolltartót és a táskákat, mert elkopnak, elhasználódnak.

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram