Március 16. vasárnap, Henrietta
2024. december 06., 15:00

Kezet nyújtunk Kiskunfélegyháza – Jótékonysági kezdeményezés a rászorulókért

A Kezet nyújtunk Kiskunfélegyháza elnevezésű jótékonysági akció célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket és rászoruló családokat támogasson a szeretet ünnepének közeledtével. Az esemény keretében tartós élelmiszert, ruhaneműt és más hasznos adományokat osztanak szét a nehéz körülmények között élők számára.

A kezdeményezés mögött Béres János és Gáll Zsoltné Ircsi állnak, akik szívügyüknek tekintik, hogy örömet és boldogságot csempésszenek a rászorulók életébe. A jótékonysági gyűjtés nemcsak a segítségnyújtásról szól, hanem arról is, hogy közösséget teremtsen és megmutassa: az adakozás nemcsak az ajándékozott, hanem az adományozó számára is boldogságot jelenthet.

Az adományok osztására december 21-én kerül sor 9 és 16 óra között a kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Házban (Szent János tér 3.). A szervezők mindenkit szeretettel várnak, akik támogatni szeretnék a nemes célt, valamint minden olyan hátrányos helyzetben élő személyt vagy családot, akik valamilyen formában segítségre szorulnak.

A felajánlásokat előre egyeztetett időpontban a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2. szám alatt lehet leadni. Kapcsolattartó: Béres János, telefon: 30/591-79-90.

A programmal kapcsolatban további információt a Kezet nyújtunk Kiskunfélegyháza csoport Facebook-oldalán lehet kérni. Az esemény szervezői fenntartják a programváltozás jogát, de a cél változatlan: minél több emberhez eljuttatni a karácsony örömét.

V. B.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram