Két ökölvívó torna, egyre fényesebb érmek

Három fő sportoló képviselte az egyesületet és városunkat a 2025. évi U13 és U17 korosztályban rendezett országos magyar bajnokságon, Hajdúhadházon.
Eredmények: Czinege Vince U13 korosztályban, 38 kilogrammban 8 induló közül első helyezést ért el,
Mészáros Dominika Rita U17 korosztályban, 66 kilogrammban második helyezést ért el, 5 induló közül,
Tajti Márkó U17 korosztályban, 60 kilogrammban harmadik helyezett lett, 16 induló közül.
Ramocsa Sándor vezetőedző értékelése szerint méltán lehetnek büszkék sportolóik elért sikereire, akik mindent megtettek a sikeres mérkőzések érdekében.
– Vince fiatal titánként mutatta meg rátermettségét ebben a rendkívül nehéz sportágban. Minden mérkőzését a lehető legnagyobb odafigyeléssel, taktikai utasítás betartása mellett tudta abszolválni, amely magatartással az aranyéremig menetelt, megérdemelten.
Dominikát 63 kilogrammban neveztük, de sajnos rajta kívül nem volt induló ebben a súlycsoportban, így egy szintet lépve, a 66 kilogrammosok között vágott neki a versenynek. Első mérkőzésén idő előtti fölényes győzelmet aratott, majd a döntő összecsapáson egy véleményezhető megosztott, pontozásos vereséget könyvelhetett el. Így maradt számára az előkelő második helyezés.
Márkó már rutinos versenyzőnek számít. Bár ebben az évben eddig sikerül neki mindenkit legyőznie súlycsoportjában, sajnos ez a mostani versenyen csak a harmadik helyezésre lett elég. Az előre ,,megírt vezetőségi protokoll "szerint a közelgő korosztályos Európa-bajnokságon mást kívánnak indítani a vezetőink, így még Márkóra várat az igazi áttörés. Ő úgy válogatott sportoló, hogy még nem volt bajnok, de azon leszünk a folytatásban, hogy a válogatott kerettagság mellé sikerüljön egy bajnoki cím is – fogalmazott Ramocsa Sándor.
A múlt hét második eseményén Mészáros Zóra volt az ökölvívó akadémia magyar főszereplője, aki Németországban lépett rigbe a Next Gen Cup versenyen. A frankfurti versenyen nyolc ország versenyzői mérték össze tudásukat. Az október elsejétől ötödikéig tartó nemzetközi verseny a montenegrói Európa-bajnokságra történő felkészülést szolgálta. Zóra kimagasló teljesítményt nyújtva múlta felül a német és skót ellenfelét U15 korosztály, 50 kilogrammban. Rá még október 16-áig egy edzőtábor vár és október 10-én is meccset vív, a magyar-angol válogatott találkozó keretein belül.

Ramocsa Sándor hangsúlyozta, hogy Zóra személyében ökölvívó egyesületük újra a nemzetközi mezőnyben lesz érdekelt, hiszen a montenegrói Budvában, október 16. és 26. között rendezendő U15-ös Európa-bajnokságon képviseli majd az akadémiát és Kiskunfélegyházát.
A vezetőedző köszönetet mondott a támogató szülőknek, valamint Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának, a Dzsen-Mil Kft-nek (Family Étterem), a Dél-100 Kft-nek és az IBV Hungária Kft-nek, akik nélkül ezek a fényes eredmények nem születhettek volna meg.






