Február 4. szerda, Csenge, Ráhel
2020. január 14., 22:47

Készülj fel a Balaton-átúszásra a Félegyházi Termál Parkfürdőben!

A tavaly év nagy sikerét követően az idei esztendőben is elindítja felkészítő programját a nyári Balaton-átúszásra a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. programirodája. A jelentkezőket tapasztalataival, tanácsaival Sebők János többszörös magyar szenior úszóbajnok, valamint szenior világbajnoki 8. helyezett és korábbi Balatonátúszó, mint „mentor” segíti. Tavaly a programiroda segítségével 15 induló teljesítette az 5,2 kilométer hosszúságú távot, emellett szponzorok támogatták az odautaztatást, illetve a nevezési költséget. A Révfülöp és Balatonboglár közötti táv felkészülést igényel, a szabad edzésekhez bárki csatlakozhat január közepétől. A tervek szerint a Balaton-átúszást június 27-én rendezik meg.
d__vg20190629023-800x533.jpg (800 x 533 px)

A Félegyházi Termál Parkfürdő az edzésekhez egy pályát biztosít minden nap 6 és 8 óra között. Sebők János edzővel hétfőnként és csütörtökönként lehet találkozni az uszodában.

A feladatra vállalakozók a felkészülés során segíthetik, támogathatják egymást, emellett edzésterveket cserélhetnek, illetve tapasztalatokat oszthatnak meg. Nincs más dolguk a jelentkezőknek, minthogy úszójegyet, vagy úszóbérletet váltva a megadott időpontok egyikében megkezdjék a felkészülést.

Tavaly mintegy 10 ezer fő nevezett. A táv sikeres teljesítése egy életre szóló élményt nyújthat.

A Balaton-átúszást sikerrel teljesítők nevei egy évig megjelennek a Félegyházi Termál Parkfürdő területén, ezzel is ösztönözve a többi úszót - mondta el Iványi Ferenc, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. programirodájának vezetője.

Érdeklődni a +36/20-3763-620-as telefonszámon lehet.

Kép: MTI

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram