December 6. szombat, Miklós
2014. július 24., 13:05

Kapusokat képeztek a Honvéd pályán

A tavalyi évhez képest jóval többen, összesen 21 tanonc jelentkezett a Honvéd pályán megtartott kapusképző táborba. A foglalkozásokat ezúttal is Kerpics Ferenc kapusedző és Tóth Péter, a Kiskunfélegyházi HTK portása szervezte meg. Az edzésekre Kiskunfélegyháza mellett Kiskunmajsáról, Csanytelekről, Jakabszállásról, Kiskőrösről, valamint a KTE csapatától érkeztek fiatalok.
20140724_093755.jpg (2560 x 1536 px)

A július 21-e és 25-e között megrendezett táborban napi két edzéssel várták a tanulókat.

A legkisebbek a labda megfogásával, az alapokkal ismerkedtek meg, az idősebbeknél pedig az erőnlét és a gondolkodás fejlesztésére esett a nagyobb hangsúly.

A tábor sikere láttán jövőre két hetes kurzusban gondolkodnak a szervezők, melyben helyet kapna a felnőtt korú kapusok képzése is. 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram