November 17. hétfő, Gergely, Hortenzia
2024. április 14., 11:35

Indul a tavaszi BiciBusz

Az őszi nagy sikerre tekintettel tavaszi BiciBusz járat indul április 19-én, pénteken reggel – tudtuk meg az esemény szervezőitől, Kürti Mártitól, a Bringabarát Kerékpárbolt és Szerviz egyik tulajdonosától és Fekete-Setény Tamarától, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési előadójától.
Bicibusz1.jpg (4032 x 2170 px)

Elmondták, hogy 2023 szeptemberében indították az első BiciBusz járatokat Kiskunfélegyházán. Akkor 4 alkalommal sikerült megvalósítani, idén 10 pénteken tervezik a járatokat. A projekt célja, hogy óvodás-, és iskoláskorú gyermekeket kísérnek kerékpárral az intézményeikbe, amivel a kétkerekű közlekedést és a biztonságos célba érést népszerűsítik azzal a nem titkolt céllal, hogy megmozdulásuknak köszönhetően érzékelhetően csökken az autós forgalom a városban. A kezdeményezés spanyol mintára indult el városunkban is, de az országban a Magyar Kerékpáros Klubnak köszönhetően több helyen van követője. Ilyen Pécs, Zirc, Verőce, Törökbálint és már Kiskunfélegyháza is.  Érdekesség, hogy a spanyol fővárosban ma már több a BiciBusz útvonalak száma, mint a metróé.

Kiskunfélegyháza az egyetlen város, ahol a megmozdulás a rendőrkapitányság támogatását élvezi. Fekete-Setény Tamara az egyik útvonal felelőse is, és ő az, aki többek között minden forgalmasabb csomópontban felhívja a résztvevők figyelmét a közlekedés lehetséges veszélyeire is.

A tavalyi bejáratott útvonalak mellett idén újakkal is érkeznek a szervezők, amelyek részleteit a Kiskunfélegyházi BiciBusz Facebook-oldalán találják meg az érdeklődők.

Z. A.
              

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram