Indul a kisvasút szezon

Így akár végig is lehet utazni a teljes, 149-es vonalat. Ahogy a korábbiakban, így most is előre, online lehet a menetjegyeket megvásárolni a www.kecskemetikisvasut.hu oldalon. (Külön oda, külön vissza, ahogy a nagyvasúton is.)

Idén április 19-én, szombaton lesz az első adott településre szervezett hajtányos nap. Ezúttal is Kiskunmajsán kezdik meg a szezont, viszont lesz arra is lesz lehetőség, hogy Kiskunmajsáról egészen Szankig átzakatoljanak igény esetén a vállalkozókedvű hajtányosok. Akiknek ez az időpont nem alkalmas, egy héttel később, ugyancsak szombaton csatlakozhatnak a hajtányos barátokhoz a majsai kisvasúti állomáson, ahonnan a Soltvadkerti úti megállóhelyig, vagy akár Szankra hajtányoznak.
Akik pedig a kézihajtány és sínbicikli állomáson kipróbálható távját szeretnék hosszabbra cserélni, azoknak remek hír lehet, hogy a jó idő beköszöntével újra bérbevehetők Bugac állomásról, hétköznap délutánonként vagy hétvégén ezek az eszközök. A kézihajtányt és sínbiciklit egy előzetes, rövid oktatást követően bárki kibérelheti és közlekedhet vele a nyílt pályán Bugacról Bugacpusztaháza – Jakabszállás, vagy Bugac – Felső Nagybugac, Szank, Kiskunmajsa irányába.