Az est folyamán nemcsak a híres selyemútról, hanem más legendás kereskedelmi útvonalakról is szó esett – így a tömjénútról, a fűszerútról, a teakereskedelemről és a lovasútról –, megvilágítva, miként formálták ezek az utak a térségek történelmét és gazdaságát.

A selyemút története évezredekre nyúlik vissza. Dr. Tarjányi József előadásában elmesélte, hogy Kínában már Kr.e. 2640 körül ismerték és használták a selymet. A legenda szerint Hszi Ling Si császárné egy teáscsészébe ejtett gubó révén fedezte fel a fonalat, amely akár három kilométer hosszú is lehet. A selyem minőségét finomsága határozza meg, és nem véletlen, hogy a régészet egyik legkülönlegesebb lelete egy mindössze 2,8 gramm súlyú, 49×450 centiméteres selyemsál.

Kína hosszú időn keresztül féltve őrizte a selyemkészítés titkát – annyira, hogy még Nagy Sándor idejében is sokan azt hitték, a selyem egy különleges kínai fa termése. A selyemlepke fejlődési szakaszait az előadó képeken is bemutatta, érzékletesen illusztrálva a természet és emberi találékonyság együttműködését.

Hazánkban is gazdag hagyományai voltak a selyemhernyó-tenyésztésnek. 1680-ban Passardi Péter János honosította meg ezt a tevékenységet, majd Óbudán létesült az első selyemcérnázó üzem. A 19. században Széchenyi István is szorgalmazta a selyemtermelést, amely végül Bezerédi Pál révén valósult meg Tolnán. A selyemipar hazai virágzása egészen az 1990-es évekig tartott. Kiskunfélegyházán is jelentős múltja van a selyemhernyó-tenyésztésnek: a tanítóképzőben külön tantárgyként oktatták 1880-tól, Choboditzky Alajos tanár vezetésével, sőt, 1881-ben tanfolyamot is szerveztek a témában.

A selyemút nemcsak árukat szállított, hanem népeket és kultúrákat is mozgatott. A Kárpát-medencébe többek között a szkíták, szarmaták, hunok, avarok és a magyarok is ezen az úton érkeztek. Az eurázsiai sztyeppe zónái – Kína, Közép-Ázsia, a Kaukázus, Kelet-Európa és a Kárpát-medence – mind e civilizációs áramlás részei voltak.

Az útvonalon közlekedő állatokról is számos érdekesség hangzott el: a dromedár és a baktriai teve alkalmazkodóképességéről, a lovak domesztikálásáról, az öszvérek nélkülözhetetlen szerepéről a hegyvidéki szállításban. A teve például akár száz liter vizet is képes meginni egyszerre, majd két hétig kibírja víz nélkül, miközben 250 kilogramm terhet is elcipel a sivatagban.

A selyemút utazói kereskedők, hittérítők, katonák, kalandorok és kutatók voltak. Olyan hírességek jártak rajta, mint Julianus barát, Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác és Stein Aurél. Az útvonalon nemcsak selyem, hanem porcelán, ékszerek, textíliák, fűszerek, orvosságok és hangszerek is gazdát cseréltek – ezek mind formálták a világot.

Az előadás végén a 21. századi selyemút is szóba került. A Belt and Road (Egy Övezet, Egy Út) néven ismert kínai kezdeményezés a régi útvonal újraélesztését tűzte ki célul, politikai és gazdasági stratégiaként több mint hatvan országot érintve. 2014-ben a selyemút kínai, kirgizisztáni és kazahsztáni szakaszait az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

A Földrajzi szabadegyetem rendezvénye ezúttal is bizonyította: a múlt ismerete nemcsak élvezetes, de elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megértsük a jelen globális folyamatait. A könyvtár Hattyúház terme ismét méltó otthont adott egy különleges időutazásnak – a kereskedelem, a kultúra és az emberi kíváncsiság nyomában.