Ház helyett a világot választották – nyolc hónapra indult útnak egy félegyházi család
Egy nagyobb ház helyett inkább legyen tele történetekkel
A döntés egy egyszerű kérdésből indult: valóban egy nagyobb házra van szükségük? A házbővítés gondolata már ott volt a család életében, Marianna azonban régóta dédelgetett egy másik álmot is. Szeretett volna egyszer hosszabb időre útnak indulni, világot látni, és megtapasztalni, milyen az, amikor nem néhány hétre szakadnak ki az otthoni életből, hanem hónapokon keresztül máshol élnek. Végül választottak. A házbővítés várhat, a gyerekek viszont most vannak abban az életkorban, amikor ezt az utat együtt megélhetik.
Így született meg a nyolc hónapos utazás terve, amelynek első állomásai között Bali szerepelt. Nem egyedül vágtak neki. Velük tartott Nagy Luca is, aki nyolc éve része a család életének. Amikor a gyerekek még kisebbek voltak, gyakran vigyázott rájuk, az évek alatt pedig egyszerűen családtaggá vált. Nem volt egyetlen pillanat, amikor ezt kimondták volna, fokozatosan alakult így. Korábban is több utazáson vettek részt együtt, ezért amikor felmerült a hosszú út gondolata, természetes volt, hogy Luca is velük tart.
Ehhez azonban neki is komoly döntést kellett hoznia: Budapesten óvodavezető-helyettesként dolgozott, a munkáját pedig azért hagyta ott, hogy nyolc hónapra csatlakozzon a családhoz. Most nemcsak az utazásban vesz részt, hanem a gyerekek tanulásában is segít, és Mariannával együtt a család videóinak elkészítéséből is kiveszi a részét.
A hatfős csapat így valóban együtt él. Ez pedig egészen más, mint egy néhány hetes nyaralás. A fényképeken és videókon természetesen a tenger, a vízesések, a különleges tájak és a mosolygó gyerekek látszanak, a háttérben azonban ugyanúgy ott van a mosás, a bevásárlás, a szervezés, a tanulás és a munka. Az egyik első pillanat, amikor igazán megérezték, hogy ez már nem nyaralás, éppen egy ilyen hétköznapi helyzet volt: le kellett ülni a gyerekekkel tanulni. A lecke ugyanis nem marad otthon attól, hogy a család több ezer kilométerre van Kiskunfélegyházától.
Balin is van lecke, mosás és bevásárlás – csak a kilátás más
A gyerekek egyéni munkarendben haladnak, három különböző évfolyam anyagával kell lépést tartaniuk. A program nélküli napok többnyire tanulással kezdődnek, aztán jöhet a bevásárlás, a mosás, az aktuális szervezési feladatok és a videók szerkesztése. Délután már több idő jut a pihenésre, a medencére vagy egy közeli programra.
Nem is szeretnék minden napjukat telezsúfolni. Inkább hosszabb időt töltenek egy-egy helyen, hogy legyen idejük nemcsak megnézni, hanem valamennyire megélni is azt. Néha pedig egyszerűen jólesik, hogy nem kell sehova menni.
Csaba számára az indulás előtt különösen sok mindent kellett megszervezni. Gazdálkodó és erdész, emellett óraadóként tanít abban a helyi általános iskolában is, ahová a gyerekek járnak. Amit a gazdaságban előre el lehetett végezni, azt megtette, az iskolában pedig megoldották a helyettesítését. Az utazást úgy időzítették, hogy tavasszal, a mezőgazdasági támogatási kérelmek beadásának időszakában már ismét otthon legyen.
Marianna főállású édesanyaként a gyerekek mindennapjait szervezi, ezért számára volt a legkönnyebb úgy alakítani az életet, hogy az út alatt is működjön a család. A videók elkészítése viszont már közös feladat Lucával. A néhány perces kész felvételek mögött sok-sok óra válogatás és szerkesztés van, ezt pedig a tanulás és a programok mellett kell megoldaniuk.
Balin 33 napot töltöttek, és ez idő alatt egyetlen esős napjuk sem volt. A sziget azonban nem minden szempontból olyan, mint amilyennek a fényképeken látszik. A nagy forgalom és a járdák hiánya miatt a közlekedés sokszor nehézkes, az éttermek árai között pedig jelentős különbségek lehetnek. Lehet kedvező áron enni, de ehhez érdemes keresgélni.
És persze a híres Bali belly sem kerülte el a családot. Egy idő után már szinte előre találgatták, ki lesz a következő. Akkor természetesen senkinek nem volt kedve nevetni rajta, utólag viszont ez is bekerült azok közé a történetek közé, amelyeket együtt emlegetnek.
Gumikalapács, vízum és egy kis Bali belly – hat emberrel mindig történik valami
Az út eddigi legviccesebb történetei között ott van az AeroXspace kalandparkban történtek emléke is. Csaba egy gumikalapáccsal úgy „kiütötte” Lucát, hogy a jelenetet azóta is emlegetik. A gyerekek számára pedig ez a program, valamint a vadvízi gumibelsőzés is a legnagyobb élmények között van. Az AeroXspace-t ráadásul ők maguk választották.
A legnehezebb pillanatot Marianna mégsem egy váratlan programhoz vagy kellemetlen helyzethez köti. Sokkal inkább ahhoz, amikor rövid időre szétszakadt a csapat. Vízumügyintézés miatt Lucának és a gyerekeknek Baliról Malajziába kellett repülniük, miközben Marianna és Csaba Balin maradt. A szervezés megoldható volt, az érzelmi része viszont jóval nehezebbnek bizonyult. Hat ember hónapokon át folyamatosan együtt van, ezért egy ilyen különválás is egészen más érzést hoz elő.
Hazamenni azonban eddig egyikük sem akart. Persze vannak fáradtabb napok, akad vita is, leginkább a tanulás miatt, és a nagyobb gyereknél időről időre a telefonhasználat is előkerülő kérdés. De amikor arról van szó, folytatnák-e az utat, a válasz egyértelmű: igen.
Három gyerek, háromféle kaland – és egyre több angol mondat
A három gyerek ugyanazokat a helyeket látja, mégis egészen más dolgokat vesz észre. Noel számára a technológia, a videózás és a drónok jelentenek különösen nagy élményt. Bende a mozgásos, kalandos programokat szereti, Bejke pedig szinte mindenhol könnyen megtalálja a társaságot. Szeret beszélgetni, alkotni, és akkor is feltalálja magát, ha éppen nincs külön program.
Mindhármukban közös viszont, hogy imádják a tengert, a medencét, az állatokat és a vízeséseket, és szívesen próbálnak ki új dolgokat. Az út során pedig rengeteg olyan családi „aranyköpés” is születik, amit valószínűleg még évek múlva is emlegetnek majd. Bejke például a Yakari egyik dalában a „száguldozik póni lován” sort úgy értette, hogy „száguldozik Móni lován”, a „tasty” szót pedig egyszerűen Staceynek hallotta.
A nyelvtudásuk közben már nemcsak egy iskolai feladat. Bejke például rendszeresen maga rendeli meg angolul a vacsoráját, a nagyobb gyerekek pedig egyre bátrabban kezdeményeznek beszélgetést. Ha valamit nem értenek, kérdeznek, ha szükségük van valamire, megpróbálják maguk elintézni. Nem az a lényeg, hogy hibátlanul beszéljenek, hanem hogy merjenek megszólalni.
Ez az út egyik legfontosabb tanulsága számukra. Amikor a gyerekek megtapasztalják, hogy megértik őket, válaszolnak nekik, és egyedül is képesek megoldani egy helyzetet, az sokkal többet jelent egy jó osztályzatnál. Önbizalmat ad.
A legfontosabb tanórák néha nem egy füzetben vannak
A tanulás így sokszor észrevétlenül lép ki a füzetekből. A gyerekek megtapasztalják, milyen idegen helyen kérdezni, hogyan kell alkalmazkodni egy megváltozott tervhez, milyen érzés úgy elindulni valahova, hogy nem tudják pontosan, mi vár rájuk. Megtanulnak várni, eligazodni egy ismeretlen környezetben, és közben azt is látják, hogyan élnek más országokban a velük egykorú gyerekek.
Egy helyi iskola meglátogatása különösen emlékezetes maradt számukra. Sok helyi emberrel is beszélgettek, és ezekből a találkozásokból egészen más kép rajzolódik ki a mindennapokról, mint amit egy útikönyvben olvasni lehet. A taxisok például gyakran jó beszélgetőpartnerek: egy hosszabb út alatt van idő kérdezni, ők pedig sok olyan történetet ismernek, amit turistaként máshonnan aligha hallana az ember.
Egy Balin élő magyar ingatlanszakértővel is találkoztak, aki szintén más szemszögből mutatta meg nekik a sziget életét. Ezek a találkozások pedig legalább annyira hozzátartoznak az utazáshoz, mint a látványos programok.
Meglepő módon nem a saját ágyuk hiányzik a legjobban
Közben az is kiderült, hogy meglepően kevés dolog hiányzik otthonról. A család és a barátok természetesen nagyon hiányoznak, a gyerekeknek pedig a saját ágyuk, a kutya és a macska is eszükbe jut. Néha egy-egy otthoni étel is jól esne.
A ruhák és a tárgyak azonban sokkal kevésbé hiányoznak, mint gondolták. Sőt, az út egyik tanulsága éppen az, hogy mennyivel kevesebb holmira van szükségük, mint amennyit otthon használnak.
Ami viszont egészen váratlanul hiányzik, az a csapvíz. Otthon természetes, hogy megnyitják a csapot, isznak belőle vagy megmossák a fogukat. Balin még fogmosáshoz is palackos vizet használnak. Az ilyen apróságok mutatják meg igazán, mennyi mindent vesz természetesnek az ember a saját otthonában.
És miközben egyre több különleges helyet látnak, éppen a legegyszerűbb dolgok kezdenek felértékelődni. A család felnőtt tagjai azt érzik, hogy nyugodtabbak lettek. Otthon a mindennapok tempóját sokszor a munka, az iskola és az állandó elintéznivalók határozzák meg. Itt is vannak feladatok, de valamivel több beleszólásuk van abba, mikor és hogyan végzik el őket.
Egyre többször jut eszükbe: lehetne másképp is élni.
Hogy ebből mennyit tudnak majd hazavinni magukkal, azt még nem tudják, de azt már most érzik, hogy szeretnének megőrizni valamit ebből a nyugodtabb ritmusból.
Még messze a vége – de már most tudják, mit visznek haza
Az útból még több hónap hátravan. Bali után Kelet-Jáva, Lombok, Sumba, Komodo, Sulawesi, Raja Ampat és Szumátra következik, majd a Fülöp-szigetek, Ausztrália, Új-Zéland, Francia Polinézia, végül pedig az Egyesült Államok és Mexikó.
Mindannyiuknak megvan a maga várva várt állomása. Marianna leginkább Francia Polinéziát várja. Csabával már azt is elviccelték, hogy ha egyszer eljutnak oda, újra összeházasodnak, és a következő húsz évre is igent mondanak egymásnak. Csabát Új-Zéland hegyei, zöld tájai és friss levegője vonzzák, Luca pedig Mexikóra készül, olyannyira, hogy már spanyolul is tanul. A gyerekek Komodo varánuszait és Amerikát várják, ahol természetesen egy igazi amerikai hamburger is szerepel a kívánságlistán.
A tervek szerint április végén érnek majd vissza Kiskunfélegyházára. Arról már most van elképzelésük, hogyan telik majd az első nap: először megölelik a családot, aztán jöhet egy jó gulyásleves vagy paprikás, végül pedig alvás a megszokott otthoni kis ágyban.
De addig még sok minden történhet.
A házbővítés pedig várhat.
Mert egy nagyobb ház később is elkészülhet. A gyerekek viszont nem maradnak örökké ebben az életkorban, és egy ilyen közös út lehetősége sem biztos, hogy még egyszer ugyanígy adódik. Mariannáék ezért most nem sietnek haza. Mennek tovább, tanulnak, dolgoznak, néha vitatkoznak, sokat nevetnek, és közben gyűjtik a történeteket, amiket egyszer majd ugyanannál a konyhaasztalnál mesélnek újra – már Kiskunfélegyházán.
Talán éppen ez a lényeg. Nem az, hogy hány országban jártak, hány kilométert tettek meg, vagy hány fénykép készül az út során. Hanem azok a közös pillanatok, amiket már nem lehet elvenni tőlük: egy vízesés utáni lelkesedés, egy félrehallott angol szó, egy gumikalapácsos történet, egy közös nevetés, egy nehéz nap, amit együtt oldottak meg.
Fotó: beküldött
