Harangjaink ünnepére (4.)

Beköszöntő
„A világháboruban sok értékünk pusztult, sok drága kincsünk veszett, amit fokozatosan kell pótolnunk munkával és áldozatokkal. De majd csak összeszedjük magunkat! Ennek az uj erőrekapásnak egyik vigasztaló állomása városunk világháborúba elvitt 8 harangjának visszapótlása, mi a régi hangulattal, régi jó idők visszatérésének biztató reményével tölti el lelkünket.”
Az ünnepnap előestéjéről
A várost napokig lázban tartó esemény zavartalan lebonyolításáról szintén az EMLÉK-LAP adott részletes útmutatót mindenkinek. Ma az ilyen eseményeknél (Városalapítók Napja, Libafesztivál stb.) megszokott, hogy óráról órára követhető „műsorfüzetet” kapunk. Ezen egyedülálló eseményhez a maga idejében valószínűleg úttörő kiadvány volt ez az EMLÉK-LAP éppúgy,mint a fényképen látható Városkapu. „Isten hozott, élj sokáig” felirattal köszöntött minden alatta áthaladó ünnepeltet. A mai idősek sem emlékeznek hasonló méretű díszkapura a város történetében.
„Harangjaink felszentelését végző...püspök urak szombaton délután a fél 5 órai gyorsvonattal érkeznek városunkba.”
A Püspök Urak bevonulása
„A menet élén halad a bandérium, utána a zárda növendékei, fehérruhás lányok, a legényifjuság, egyesületek, testületek, utánuk fogatokon a püspök urak, velük a városi tanács és a kegyuri közgyűlés tagjai, a hivatalfők stb. Az iskolák, intézetek ifjusága az állami tanítóképezdétől az ótemplomig érő láncolatban a bevonulási ut két oldalán áll sorfalat.” (Megjegyzés: ez bizony kétszer ezer méteres sorfal legalább 3500 ifjúval!) „A bandérium gyakorlatozás végett már délután 2 órakor az ótemplomtéren, az ártézi kut körül gyülekezik. Midőn a menet az Attila utcához ér, Gossmann Ferenc felszentelt püspök ur betér az ujplébániára és onnan vonul át az ujtemplomba. Dr. Hanauer A. István megyéspüspök ur és a bevonulási menet tovább halad az óplébánia felé, ahová annak csongrádi utcai kapuján tér be. A püspöki dísz felöltése után a hívek sorfala között átvonul az ótemplomba, hogy a fogadásban résztvevő hívekre áldását adja.”

Szerenád és toronyzene
„Este fél 9 órakor az óplébánia előtt a Polgári Daloskör szerenáddal és toronyzenével üdvözli Megyés Főpásztorunkat. (Megjegyzés: a toronyzene már akkor is kedvelt hangszere a tárogató volt, amelyen egy trió adott elő: Mák Péter, dr. Szirák Ferenc és Tóth József) Az ujplébánián tartózkodó Gossman Ferenc püspök ur tiszteletére este 9 órakor a Petőfi dalárda szerenádot ad.”
Rendfönntartás
„A rendezőség kéri a város lakosságát, fordítson gondot arra, hogy a két nap ünnepségeinek egyes részein úgy maga, mint iskolás gyermekei a megjelölt időben pontosan jelenjenek meg és a rendezőség utmutatásait a rend fenntartása érdekében fogadja és teljesítse készségesen. Ugy szombaton a Püspök Urak bevonulása idején, mint vasárnap az ünnepségek tartama alatt, balesetek elkerülése végett, a kocsiforgalom a fő-utvonalról a mellék utcákra tereltetik át. Vasárnap délelőtt a kereskedők és iparosok üzleteiket zárva tartják.”

Az ünnepnap reggeli óráiról
A harangok behozatala
„Másnap, szeptember 27-én, vasárnap reggel 5 órakor mozsárágyu-híradás jelzi az ünnepségek kezdetét. Az előbbi nap bevonulásának résztvevői sziveskedjenek lehetőleg megjelenni reggel fél 7 órakor a vasuti állomásnál. A felvirágozott harangok ünnepélyes behozatala a vasuti állomástól a tanintézetek növendékeinek s a hívek sokaságának sorfala között reggel 7 órakor veszi kezdetét. Az ótemplom elé hozandó 4 harang beszállításához dr. Hoffer József és Endre János adják a hatökrös fogatokat, mindkét kocsit Holló Antal és családja díszíti fel nagy buzgalommal. Az ujtemplom négy harangjának behozatalához B. Szabó Sándor és Kanyó József adnak hatökrös fogatokat. Az egyik kocsit Kiss József és családja, a másikat Bene Istvánné díszíti fel szívesen.”
A tanuló ifjuság reggelije. Tábori mise.
„A harangok behozatala után minden iskola visszatér a saját osztályaiba és ott elfogyasztja a városi kegyuraság által a tanuló ifjuság részére felajánlott kifliből és husféléből álló reggelit. Az ifjuság osztályaiból a harangszentelésre vonul, beosztás szerint. A szertartás végeztével a két templom szentmiséje alatt, az összes tanintézetek ifjusága részére, a Szent János téren, a Szent János szobor előtt felállított oltárnál tábori szentmise mondatik.”

Szabó-Szűcs József






