Július 29. szerda, Flóra, Márta
2026. július 29., 18:00

Fekete Márta nemcsak tanít, meg is érti a gyerekeket

Van, amikor egy feszült vizsgahelyzetben nem a hangos biztatás, hanem egy nyugodt tekintet ad erőt. Egy mosoly, egy biztonságot sugárzó jelenlét, amely azt üzeni: képes vagy rá. Fekete Márta számára ez a fajta figyelem nem csupán szakmai eszköz, hanem az emberi kapcsolatok alapja.

A kiskunfélegyházi pszichológus június elején, a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében rendezett pedagógusnapi ünnepségen 25 éves nevelő-oktató munkájáért Elismerő Oklevelet vehetett át. A jubileum azonban nemcsak a megtett évekről szólt, hanem arról a különleges útról is, amely egy gyermekkori játékból indulva a gyermekek lelkének megértéséig vezette.

Egy zöld garázskapu és az első „tanórák”

Egy zöld garázskapu. Néhány krétadarab. Egy kislány, aki tanítani szeretett volna.

Fekete Márta első „iskolája” nem egy tanteremben volt, hanem a saját otthonuk előtt. Barátnőjével a szomszédos ház vakolatlan téglafalánál, később pedig az iskolai táblára emlékeztető garázskapunál játszották el, hogy ők a tanárok. A diákok szerepét ezúttal plüssmacik töltötték be, akik türelmesen várták a következő leckét.

A gyermekkori játék akkor még csak játék volt, mégis volt benne valami abból a figyelemből és gondoskodásból, amely később meghatározta egész pályáját.

A pedagógusi hivatás választása azonban nem egyetlen pillanat alatt született meg benne. Családjában nem volt tanári minta, tizennyolc éves koráig kevés közvetlen tapasztalata volt az iskolai világról. A humán tárgyak iránti szeretete viszont hamar irányt mutatott számára.

Egyetemi tanulmányait Pécsen kezdte, ám egy év után a szülőföldhöz és a családhoz való kötődése visszahívta Szegedre. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett.

Saját diákéveiből a József Attila Általános Iskola emléke különösen fontos számára. Első osztályfőnöke, Fekete Jánosné Erzsike néni olyan pedagógusi példát mutatott neki, amely egész életében elkísérte.

– Az embersége, a finomsága, az eleganciája és az, ahogyan a gyerekekhez fordult, nagyon mély nyomot hagyott bennem – emlékezik vissza.

Nem csupán tanított, hanem kapcsolatot teremtett. Ez az a szemlélet, amelyet később ő maga is tovább vitt.

Nem a tantárgyak, hanem a gyerekek története kezdte érdekelni

Friss diplomásként, fiatal tanárként nem volt könnyű megtalálni a helyét a katedrán. A diákok természetesen próbára tették, neki pedig meg kellett tanulnia, hogyan lehet egyszerre következetes és közvetlen.

Hamar felismerte azonban, hogy a valódi tekintély nem a szigorúságból fakad.

– A tiszteletet nem lehet kikényszeríteni. Azt ki kell érdemelni, mégpedig azzal, hogy a másik ember érzi: fontos számunkra – fogalmaz.

Tizenhat éven át tanított magyar nyelvet és irodalmat középiskolásoknak. A tanórák mögött azonban egyre inkább az kezdte foglalkoztatni, ami a tankönyvek lapjain túl történt.

Mi van egy gyermek viselkedése mögött? Miért szorong valaki, miközben kívülről úgy tűnik, minden rendben van? Miért veszti el valaki az érdeklődését vagy a hitét saját képességeiben?

Ezek a kérdések vezették el a pszichológia felé.

Először drámapedagógiai szakvizsgát tett, majd elvégezte a pszichológia alapképzést és mesterképzést, ezt követően pedig pedagógiai pszichológia szakvizsgát szerzett. Jelenleg klinikai pszichológiai szakképzésben vesz részt.

A váltás hosszú belső folyamat volt számára. Sokáig kereste az egyensúlyt a két szerep között: a tanár között, aki tudást ad át, és a pszichológus között, aki megérteni, elfogadni és támogatni szeretne.

2017 óta dolgozik a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusaként, és ma már úgy látja: a két hivatás egymást erősíti.

– Tanárként tudást adunk át, pszichológusként pedig próbáljuk megérteni, mi történik a gyermekben. A kettő együtt sokkal teljesebb képet ad az emberről.

„Az atipikus lesz a tipikus” – új kihívások az iskolában

Pszichológusként naponta találkozik olyan gyermekekkel, akik másképp tanulnak, másképp figyelnek, másképp kapcsolódnak a világhoz. Úgy látja, az iskola előtt álló egyik legnagyobb kihívás éppen az, hogy elfogadja ezt a sokszínűséget.

Gyarmathy Éva gondolatát idézve vallja: „az atipikus lesz a tipikus”.

A mai gyermekek között egyre több olyan fiatal van, aki különleges támogatást, másfajta megközelítést igényel. Szerinte a régi, mindenkit ugyanarra a mintára formáló szemlélet helyett rugalmasabb, elfogadóbb iskolára van szükség.

– Nem az a kérdés, hogyan lehet minden gyermeket ugyanabba a formába illeszteni, hanem az, hogyan tudjuk mindenkiből a saját lehetőségeit kihozni.

Úgy véli, a pedagógus szerepe is sokat változott. Az információk ma már néhány kattintással elérhetők, ezért az iskola egyik legfontosabb feladata a közösség építése, az érzelmi biztonság megteremtése és az emberi értékek átadása.

Fontosnak tartja azt is, hogy minden gyermek megtalálhassa azt, amiben értékes. Nem csak a kitűnő tanulók teljesítménye számít, hanem a kreativitás, a szorgalom, a segítőkészség vagy éppen egy különleges tehetség is.

A természet, a művészet és az állatok adják az egyensúlyt

A gyermekekkel végzett segítő munka sok figyelmet és lelki jelenlétet kíván. Márta ezért tudatosan keresi azokat a pillanatokat, amelyek feltöltik.

Kétlaki életet él: Kiskunfélegyháza és Tiszaug között osztja meg mindennapjait. Szeret kertészkedni, növényeket nevelni, festeni és túrázni a természetben, új tájakat felfedezni. Az állatok iránti szeretete egész életében meghatározó volt.

Bár szakmai munkája miatt rengeteg pszichológiai szakirodalmat olvas, a versek jelentik számára az egyik legfontosabb lelki kapaszkodót. Különösen József Attila költészete áll közel hozzá.

A természetben, az alkotásban, a szabadban való futásban és a csendes pillanatokban találja meg azt az erőt, amelyből újra és újra töltekezhet.

A legnagyobb elismerés egy utcai köszönés

Amikor arról kérdezik, mit jelent számára a siker, nem díjakat vagy látványos eredményeket említ.

Sokkal inkább apró, emberi pillanatokat.

Egy egykori diák mosolyát az utcán. Egy felnőtté vált fiatal köszönését: „Tanár nő!”

Vagy egy gyermek őszinte ölelését, egy rajzot, egy olyan pillanatot, amikor érzi: valakinek számított az a figyelem, amit adott.

Fekete Márta pályája arra emlékeztet, hogy a nevelés sokszor nem nagy gesztusokban történik. Hanem egy meghallgatott mondatban, egy türelmes válaszban, egy olyan pillanatban, amikor valaki érzi: fontos.

Mert vannak pedagógusok és segítő szakemberek, akik nem csupán tudást vagy tanácsot hagynak maguk után.

Hanem azt az érzést, hogy valaki egyszer valóban figyelt rájuk.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram