December 6. szombat, Miklós
2015. február 18., 18:54

Február 22.: a bűncselekmények áldozatainak napja

Az Európa Tanács 25 éve nyilvánította február 22-ét a bűncselekmények áldozatainak napjává.
Bűncselekmények áldozatainak napjához 2015 0222.jp

A bűnözők és a közlekedési balesetek nap, mint nap szedik áldozataikat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évente több mint 10.000 személy válik valamilyen bűncselekmény sértettjévé. Ez arra kell, hogy ösztönözzön mindenkit, hogy nagyobb figyelmet fordítson hozzátartozóira. Ugyanakkor az egymásra történő odafigyelés elősegítheti a családokban, vagy környezetben élők visszatartását a rossz cselekedetektől és a felelőtlenségből származó veszélyhelyzetektől.

A bűncselekmények áldozataival való törődés, jogaik érvényre juttatása alapvető társadalmi érdek.

Valamennyi jogalkalmazó szerv kiemelt feladata, hogy lehetőségeihez, kompetenciájához mérten segítsen azoknak, akik személyükben, javaikban vagy jogaikban sérelmet szenvedtek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2005 júliusában hozták létre az Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszert (ELBIR).

Az ELBIR lényege, hogy a rendőrség elektronikus levelezés (e-mail) útján juttatja el az önkormányzatok és azok szakintézményei, valamint a polgárok rendszerben regisztrált tagjai számára a mindig aktuális bűnmegelőzési információkat.

A hírlevelek korábbi számai, valamint egyéb hasznos információk is megtekinthetők a Borsod-Abaúj-Zemplén  Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálat honlapján: http://www.bunmegelozes.eu

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram