Fatimai nap és hittanos Te Deum a Sarlós Boldogasszony Főplébánián

A Sarlós Boldogasszony Főplébánia közössége háláját fejezte ki mindazoknak, akik segítséget nyújtottak az úrnapi szentmise és körmenet előkészítésében, valamint az ünnep méltó megünneplésében.
A hét folyamán több jelentős egyházi ünnepet is megtartanak: csütörtökön Szent Barnabás apostol ünnepét, pénteken Jézus Szent Szívének főünnepét, szombaton pedig a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen szívének emléknapját.
Június hónapban minden pénteken az esti szentmise előtt, 17.30-tól közösen imádkozzák a Jézus Szíve-litániát.
Kiemelt esemény lesz június 13-án, szombaton a Fatimai nap, amelynek keretében déli 12 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a családokért és a Fatimai Szűz tiszteletére. A szentmise előtt fél órával rózsafüzér-imádságra várják a híveket, míg a Mária Tisztelők Köre este 18 órakor tartja találkozóját.
A plébánia a gyermekekre is gondol: június 21-én, vasárnap 9 órakor rendezik meg a hittanos Te Deumot, a tanév végi gitáros hálaadó szentmisét. Ezen a napon valamennyi szentmise végén külön áldásban részesülnek a gyermekek.
A nyári programok között szerepel a „Csak Érted élek” zenei napközis tábor Kecskeméten, valamint a Tiszaalpáron megrendezendő Bázis Ifjúsági Tábor is, amelyekről a plébánia hirdetőtábláján és szórólapjain találhatók további információk.



