December 5. péntek, Vilma
2016. november 07., 16:04

Ezek Magyarország legveszélyesebb városai

A HVG megnézte a magyarországi bűncselekmények számát a 10 ezer lakosnál nagyobb városokban és érdekes megállapításokra jutott. A legutóbbi két lapszámában bemutatott adatokat a Legfőbb Ügyészség bocsátotta a lap rendelkezésére.
Magyarország legveszélyesebb városai illuszt 20

A 10 ezer lakosra jutó regisztrált bűncselekmények száma alapján például Kaposvár, Kecskemét és Budapest áll a lista első három helyén, leszámolva ezzel az olyan előítéletekkel, hogy a keleti országrészekben több a bűncselekmény.

Kaposvár első helye nagy meglepetés, de az újság szerint ezt egyetlen, de 1828-szor elkövetett közokirat-hamisítási ügy dobta meg ennyire.
 

Bűncselekmények száma 10 ezer főre vetítve:

1. Kaposvár, 590

2. Kecskemét, 436

3. Budapest, 434

4. Győr, 395

5. Szolnok, 394

6. Salgótarján, 384

7. Miskolc, 374

8. Nyíregyháza, 367

9. Eger, 358

10. Szekszárd, 349

Az újság megnézte a nyomozások sikerességének arányát is, ami átlagban meghaladja az 50%-ot. Öt városban (Szombathely, Salgótarján, Nagykanizsa, Debrecen és Hódmezővásárhely) a hatvan százalékot is átlépi ez az arány, összesen öt városban van ötven százalék alatt, míg Budapesten a negyven százalékot sem éri el. Ezek többsége azonban a kisebb bűncselekményekre vonatkozik, ami a szakértők szerint nem növeli a rendőrségbe vetett bizalmat.

Ugyanakkor a nagyvárosi rendőrkapitányságok tavalyi beszámolója szerint az erőszakos bűncselekmények nyomozása is sokszor volt eredményes, így ezen a téren is előrelépés vehető észre.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram