Július 17. csütörtök, Elek, Endre
2025. június 29., 08:00

„Együtt lélegezünk a színpadon” – A mazsorett nemcsak mozgás, hanem életforma

Hétévesen szeretett bele a mazsorett világába, ma már edzőként és művészeti vezetőként formálja a jövő generációját Retkes Vanessza, a Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület vezetője. Szenvedélye a koreográfiákban, példamutatása a közösségépítésben, álmai pedig a nemzetközi színpadokon keresztül vezetnek tovább. Interjúnkban mesél a kezdetekről, a csapat erejéről, és arról is, hogyan lesz valakiből jó tamburmajor.

Hogyan kerültél kapcsolatba a mazsorettel. Mi vonzott benne először?

– Hétéves voltam, amikor édesanyám először elvitt egy mazsorett edzésre. Már az első alkalommal magával ragadott a látvány: a zene, a mozgás, a botforgatás és a csapatmunka tökéletes összhangja. Az elegancia, a fegyelem és a közös munka egyszerre voltak jelen, ami rögtön lenyűgözött. Anyukám minden fellépésen és versenyen ott volt mellettem, a színfalak mögött is támogatott és ez a mai napig sem változott – edzőként is segíti a mindennapjaimat. A mazsorett világa számomra egy különleges tér, ahol önmagam lehetek, miközben egy összetartó közösség tagja is vagyok.

Mióta vezeted a Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesületet, és hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

– Az első edzésemre édesanyám kísért el, azonban kulcsfontosságú szerepe volt karrieremben Jankovszki Zoltánné Andreának, aki Kiskunfélegyházán megteremtette a mazsorett műfajt és több száz lánynak – köztük nekem is – tanította meg a botforgatás művészetét. 1992 óta ő vezeti az egyesületet és rengeteget tett azért, hogy országszerte ismertté váljon a mazsorett. Az országban az első mazsorett fesztivál megrendezése az ő nevéhez fűződik, itt Kiskunfélegyházán tartották. A fesztivált azóta is, vagyis több mint két évtizede, minden év májusában megszervezzük. Andrea néni a mai napig támogat a háttérből szakmai tudásával, tapasztalatával és jó tanácsaival. 2019-ben az ő bátorítására végeztem el a mazsorett oktatói tanfolyamot Debrecenben, azóta egyre aktívabb szerepet vállalok a csapat koreográfiáiban, edzéseiben és a fesztiválok szervezésében. Már két tanéve én szervezem a toborzást, és a mindennapos edzéseket is én tartom a lányoknak. Rendszeresen kísérem őket fellépésekre és fesztiválokra, mindenben mellettük vagyok a felkészüléstől a színpadi szereplésig.

Milyen érzés volt visszatérni vezetőként oda, ahol egykor te is növendék voltál?

– Igazából nem is beszélhetünk visszatérésről, hiszen a mai napig aktív táncos vagyok a felnőtt csoportban, így folyamatos a jelenlétem a közösségben. A felnőtt csoport edzései mellett három másik csoportnak is tartok rendszeresen edzéseket. Ez a kettősség, hogy egyszerre vagyok tanítvány és vezető, segít abban, hogy még közelebb kerüljek a lányokhoz. Ugyanazt az utat járjuk, csak én már több tapasztalattal. Hiszem, hogy ez a közös élmény, az együtt átélt próbák és fellépések teszik igazán erőssé és összetartóvá a csapatunkat.

Mi az, amit a mazsorett megtanított neked az életről?

– Kitartást, alázatot és együttműködést. A mazsorett nem csupán mozgásművészet, hanem életforma is: megtanít célokat kitűzni, küzdeni értük, és elfogadni azt, hogy az igazi eredményekhez idő és munka kell. A színpadi jelenlét pedig magabiztosságra és önbizalomra nevelt.

Több koreográfiai díjat is nyertél az utóbbi időben – melyik sikerre vagy a legbüszkébb, és miért?

– Mindegyik koreográfiai díjamra büszke és hálás vagyok értük, de igazán csak akkor van jelentőségük, ha a csapat összetartása is megmutatkozik a színpadon. A legtöbb elismerést a felnőtt csoport koreográfiáiért kaptam, amelyekben döntő a lányok odaadása és precizitása. Mindig pontosan azt valósítják meg, amit megálmodok, és számomra ez a legnagyobb büszkeség és öröm. A fellépések előtt mindig emlékeztetem a lányokat: a legfontosabb, hogy egymásra figyeljünk és „együtt lélegezzünk a színpadon” – hiszen ettől lesz igazán különleges minden közös produkciónk.

Milyen elv szerint állítod össze a koreográfiákat? Mi inspirál téged egy-egy új műsor megalkotásakor?

– Mindig a zene az első. Egy dallam, egy ritmus, egy érzelem, ami megragad – ebből építkezem. Fontos, hogy minden koreográfia meséljen valamit. Emellett figyelembe veszem a csoport technikai szintjét, a lányok személyiségét és azt is, mit szeretnénk üzenni a közönségnek az adott koreográfiával.

Tamburmajori kategóriában is több elismeréssel büszkélkedhetsz. Mitől lesz valaki jó tamburmajor? Milyen készségeket igényel ez a szerep?

– Egy jó tamburmajor nemcsak technikailag kiemelkedő, hanem vezető is. Egyszerre példakép, irányító és összetartó erő. Fontos az erős kiállás, a kiváló ritmusérzék, előadásmód és az is, hogy bármilyen helyzetben megőrizze a nyugalmát és irányítani tudja a csapatot.

Sokan nem is tudják, mennyire összetett feladat a tamburmajori pozíció. Hogyan készülsz fel rá, és mi jelenti benne a legnagyobb kihívást?

 – A felkészülés igazán összetett: technikai gyakorlás, testtartásfejlesztés, zenei érzék, vezetői attitűd és persze rengeteg próba és alázat szükséges hozzá. A nagy kihívást a folyamatos koncentráció és a csapat összhangjának megtartása jelenti a színpadon, miközben példát mutatva igyekszem motiválni a csapattársaimat a legjobb teljesítmény elérésére.

Miben látod a félegyházi csapat erősségét más egyesületekhez képest?

 – Az összetartásban és az elhivatottságban. A lányok valóban szívvel-lélekkel vannak jelen, a szülők támogatása pedig példaértékű. Egy olyan közösséget építettünk, ahol mindenki számít és ahol a munka mögött mindig ott van az öröm.

Hányan tartoztok most az egyesülethez, és milyen korosztályokban dolgoztok?

– Jelenleg négy korosztályban dolgozunk, 7 évestől egészen 25 éves korig. Az I. korcsoport a 6-10 éves kor közötti gyerekekből álló Hajnalcsillag csoport, a II. a Magnólia, ahová a 10-14 éves kor közötti lányok járnak. A III. a Pitypang csoport 14-18 éveseknek. A 18 év felettiek pedig a Felnőtt csoporthoz tartoznak, így mindenki a saját korosztályában fejlődhet. A mazsorett nálunk nemcsak hobbi, hanem egy igazi fejlődési út: a legkisebbekből az évek során vezetők, példaképek válhatnak, akik tovább viszik a közösség értékeit és hagyományait.

Milyen célokat tűztetek ki a következő évre?

– Elsőként szeptemberben új mazsoretteket szeretnénk toborozni és tovább erősíteni a közösségi élményt, hiszen nálunk a szívből jövő csapatmunka a legfontosabb. Kiemelt feladatunk lesz az őszi és tavaszi versenyekre való felkészülés, új technikai elemek és koreográfiák elsajátítása. Az idei év különlegessége, hogy művészeti vezetőként és a felnőtt csoporttal együtt is megmérettethetünk a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség legmagasabb szintjén, a „D” fokozatban. Ehhez hat koreográfiát kell zenekarral bemutatnunk. Ebben a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar lesz a partnerünk, akikkel már nagyon várjuk újra a közös munkát.

Van olyan személyes álmod vagy projekted, amit szeretnél megvalósítani az egyesületben?

– Nagyon szerettem volna mazsorett tábort szervezni, és nagy örömömre tavaly ez meg is valósult Andrea néni támogatásával. Az idei évben pedig már másodszorra rendezzük meg a nyári edzőtáborunkat. Ez mindig különleges élmény, mert ilyenkor igazán elmélyülhet a csapatszellem és a lányok is sokat fejlődnek. Nagy álmom, hogy a közeljövőben külföldi fellépéseken és fesztiválokon is részt vehessünk, és megmutathassuk magunkat nemzetközi közönség előtt, ahová Andrea nénivel az elmúlt években már számos alkalommal eljutottunk. Emellett szeretném, ha a jövőben még több közös programot, családi napot és közösségi eseményt szervezhetnénk, hogy a mazsorett valóban összekötő kapocs legyen a tagok és a családok között is.

Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik most ismerkednek a mazsorettel?

– Legyenek türelmesek, nyitottak és bátrak. Az elején lehet, hogy nehéznek tűnik, de minden mozdulattal közelebb kerülnek valami igazán különlegeshez. A mazsorett több mint mozgás: életforma. És ha szívből csinálják, rengeteg élményt és értéket kapnak cserébe.

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram