Augusztus 15. szombat, Mária
2023. október 07., 17:32

Családi délutánt tartottak Bercsényi Óvodában

Családi délutánnal zárult a szeptember a kiskunfélegyházi Bercsényi Óvodában. Szeptember 29-én a szülők, nagyszülők, régi, valamint jelenlegi óvodásaik örömmel és lelkesedéssel fogadták el az intézmény meghívását a családi napra. A részletekről Szombatiné Horváth Tünde tagintézményvezető számolt be.
DSC00116 (1).JPG (3300 x 2200 px)

– Óvodánk dolgozói barátságos, vendégváró környezettel és a közösségi terek kialakításával igyekeztek otthonosabbá tenni udvarunkat. A szülők is önzetlenül segítettek a szervezésben, főzésben, sütésben, hogy minél emlékezetesebbé tehessük ezt a napot a gyermekek számára. Intézményünk fontosnak tartja, hogy a szülőkkel együtt, a közös programjaink során fejlődést támogató, pozitív környezetben, örömteli élményeket, tapasztalatokat szerezhessenek a gyermekek. Remek alkalom volt ez arra is, hogy a családok egymással is közelebbi kapcsolatba kerülhessenek, jobban megismerhessék egymást.

Sok-sok program, tevékenység lehetősége színesítette a rendezvényt: zenés gyermektorna, mozgásos- és ügyességi játékok, ismerkedés a rendőrautóval, a rendőr munkájával, lovas kocsizás, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, zsákbamacska, fotózkodás a fotófalnál, palacsintázás, babgulyás, gyümölcsök, sárgarépa fogyasztása. A Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda kollégái játékos szemléletformáló játékokkal igyekeztek az egészségmegőrzésre irányítani a résztvevők figyelmét. Barkácsolás során hulladékpapírok és természetes anyagok felhasználásával a környezettudatos szemléletet próbáltuk közvetíteni. Mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad ez a szép délután – zárta gondolatait Szombatiné Horváth Tünde.

V. B.
           

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram