Amikor ezeket a sorokat írom számtalan gondolat cikázik bennem, amelyek jó része valószínűleg csak számomra fontos, hiszen közvetlen kollégájaként hosszú éveken keresztül voltunk részesei egymás mindennapjainak.  Ugyanakkor egy olyan emberről emlékezem meg, aki városunk életében évtizedeken keresztül meghatározó szerepet, feladatot töltött be, és akit magánemberként is jól ismerhettem, láthattam családi életének örömteli és fájdalmasabb szakaszait. Dr. Molnár Mihályné Ida életútját szeretném végig kísérni, emlékezve munkásságára és magánemberként élt mindennapjaira.

Iduska nem félegyházi származású volt, hiszen 1946. szeptember 30-án a Somogy-megyei Nagyberkiben született, majd  szüleivel és két nővérével együtt Budapesten éltek. Itt végezte középiskolai tanulmányait, melynek eredményeképpen 1965-ben képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus képesítést szerzett. Könyvelői szakmájában különböző vállalatoknál dolgozott Budapesten, majd 1970-ben történő házasságkötésével vidékre költöztek férjével dr. Molnár Mihállyal, aki akkor ügyészként (majd később Kiskunfélegyházán ügyvédként) tevékenykedett. Két gyermekük született Szilvia és Mihály. 1971 májusában az Ózdi Városi Tanács VB.  Ipari Csoportjánál előadóként lépett be a közigazgatás színes, ámde annál bonyolultabb és nagyon nagy szakmai tudást, empátiát és elhivatottságot igénylő világába. 1971-től 1983 augusztusáig a Miskolc Megyei Városi Tanács VB. Hivatalának Lakás és Helyiséggazdálkodási Osztályán előadó, főelőadó majd csoportvezető lett,  majd az 1983 szeptemberi  Kiskunfélegyházára költözésüktől a félegyházi Városi Tanács VB. Egészségügyi osztályának főelőadói, majd osztályvezető-helyettesi feladatait látta el. Időközben 1989-ben az Államigazgatási Főiskola igazgatás-szervezői szakán diplomát szerzett, így  1991 novemberétől megpályázta a hivatal Szociális és Egészségügyi (később: Népjóléti) Osztályának  vezetői beosztását, majd 1995-ben az aljegyzői tisztséget.

Osztályvezetői és aljegyzői munkája során neve szinte eggyé forrott az önkormányzat egészségügyi és szociális feladatellátásnak igazgatásával. Az ágazatot érintő központi intézkedések sokszor rendkívül nehéz helyzetbe hozták az önkormányzatokat, átgondolt, kompetens intézkedéseket, megfelelő szakmai ismereteket, nagyfokú empátiát és a naponkénti újrakezdés, újra tervezés különleges képességét igényelték. Iduska ebben nem ismert lehetetlent! A segítő szándék és a folyamatok jobbá tétele motiválta minden döntését osztályvezetőként és aljegyzőként is. Könyvelői precízsége megmutatkozott minden  munkafolyamatban, előrelátó, tervező szemlélete volt a garancia arra, hogy az általa beterjesztett javaslatok hibátlan bizottsági vagy képviselő-testületi döntéseket eredményezzenek. Különösen fontosnak érezte a városi kórház, a háziorvosi praxisok és más egészségügyi ellátó rendszerek megfelelő működését, a szociális hálózat intézményeinek működését. Nagyon jó kapcsolatokat ápolt az intézményvezetőkkel, háziorvosokkal, az ÁNTSZ mindenkori vezetőivel, amely garanciát jelentett az önkormányzat és az ágazat megfelelő együttműködésének biztosítására. Aljegyzőként számos más területet is koordinált és részt vett az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal működésével kapcsolatos döntések előkészítésében, meghozatalában. Munkáját egészen 2006-ban történő nyugdíjba vonulásáig a tőle megszokott precízséggel és fáradhatatlan lelkesedéssel, óriási szakmai tudással végezte. Munkásságéért 2000-ben átvehette a Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért Díjat. Pályáját mindvégig a fejlődés iránti vágy és a szakmaszeretet jellemezte, melyet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. évben Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért kitüntető címmel ismert el.

Munkájához családja jelentette számára a biztos hátteret, az örömteli nyugvópontot. Szókimondó, őszinte és vidám természete mögött óriási szív, segítőkészség és empátia rejtőzött. Akiket bizalmába fogadott, megismerhették humorát, pozitív életszemléletét, rendkívüli kitartását, és mindazokat az értékeket, amelyek őt különlegessé tették.

Családjáról mindig büszkeséggel, szeretettel beszélt, férjével – néhány évvel ezelőtti haláláig - támaszai voltak egymásnak. Gyermekei  - különösen férje elvesztését követően -  mindennapjainak segítő részesei voltak.  Különleges büszkeséggel töltötték el unokái, akiket lehetőségeikhez mérten férjével támogattak, az unokák  megszínesítették napjaikat.

Iduska nyugdíjba vonulása után is megtalálta az aktív, cselekvő élet minden lehetőségét. Tagja volt a Polgármesteri Hivatal Nyugdíjas Klubjának, élénk érdeklődéssel kísérte a politikai élet változásait,  örömmel vett részt a családi eseményeken, az utóbbi években szívesen utazott, szeretett olvasni, odaadóan foglalkozott a kiskutyájával.

Aktívan töltötte mindennapjait. Nem készült még a távozásra….. Voltak még tervei, hiszen nemrégen költözött új házba, sok megvalósításra váró célja volt még …. Az élet azonban nagy rendező, gyakran másként történik a végkifejlet, mint amire számítunk. Iduska életének 80. évében, hirtelen távozott közülünk, csendben, szavak nélkül… 

Sokunk szívében ott maradt egy tanítása, egy mosolya, egy mozdulata, egy mondata, amit örökre  megőrzünk.

„Kell az a perc, mikor megáll az élet.
 Az elrohanó idő megszakad.
 Hol megpihen, és megnyugszik a lélek,
 mert kővé dermed a szép pillanat.
 Eljön a perc és megfagy létünk sodra,
 nem fut tovább, szoborrá merevül.
 és kisimul a múlékonyság fodra,

és elpihen a késztetés belül.”

(Aranyosi Ervin)

Nyugodj békében Iduska!