április 27. hétfő, Zita
2026. április 27., 10:00

Bemutatkoznak a leendő elsős tanítók – Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda

Az iskolakezdés minden család számára különleges és felelősségteljes időszak. Az első osztály nemcsak egy új életszakasz kezdete, hanem az a pont is, ahol a gyermek először tapasztalja meg a tanulás örömét, a közösség erejét és a mindennapi kihívások sikerélményét. A megfelelő iskola kiválasztása mellett ezért kiemelten fontos, hogy a szülők megismerhessék azokat a pedagógusokat is, akik biztonságot adó, támogató légkört teremtenek a kisdiákok számára.

Nagy Mária Magdolna vagyok, a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola leendő első osztályosainak tanítója. Párommal és gyermekeinkkel Bugacon élünk, Békés megyéből költöztünk ide. Az óvónői szakközépiskola után a főiskolán általános iskolai tanító szakon tanultam. Ezután három évig tanítottam – közben elvégeztem a néptáncoktatói szakot.

A tanítás mellett az életnek más tervei is voltak velem. Dolgoztam Angliában, majd visszatérve Magyarországra idősek otthonában helyezkedtem el. Munka mellett még mindig volt kedvem tanulni, ezért elvégeztem az idegenforgalmi és szálloda szakot – így lett közgazdász végzettségem is.

A családalapítás után megszülettek gyermekeink, akikkel együtt lehettem főállású édesanyaként, így életük első éveiben minden figyelmemet és szeretetemet családunkba fektethettem. Megvásároltuk a tanyánkat, ahol a természettel összhangban próbálunk gazdálkodni, engedni a természetnek, hogy újra erőre kapjon a maga szépségében.

Gyermekeink időközben elég nagyok lettek ahhoz, hogy készen álljak az újabb feladatra, amit kínál az élet felém. A Waldorf-pedagógiában számomra az a legfontosabb, hogy a gyermekek kíváncsisága megmaradjon az általános iskolai években, majd olyan fiatalokká nőjenek fel, akiknek belső fejlődése segíti saját önértékelésüket és a külvilággal való egészséges kapcsolattartásukat. Harmonikus fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy a szülők és pedagógusok közötti közös munka a kölcsönös bizalmon alapuljon.

Hálás vagyok, hogy újra gyerekekkel foglalkozhatok egy olyan alternatív iskolában, ahol eddigi tapasztalataim alapján a Waldorf-pedagógia támogató, biztos környezetet nyújt az egész közösség számára.

Várom azokat a leendő elsősöket és szüleiket, akikkel együtt járhatunk ezen a szép úton.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram