Július 21. kedd, Dániel, Daniella
2026. július 20., 16:00

Az alkotás örömét is tanítja – Tarjányi Xénia lett az Év pedagógusa

Az Év pedagógusa díjjal ismerték el Tarjányi Xénia művésztanár munkásságát a Kecskeméti Tankerületi Központ tanévzáró ünnepségén. A Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola rajz- és történelemtanárával a rangos elismerésről, hivatásáról, valamint az alkotás és az önismeret erejéről beszélgettünk.

– Milyen érzés az Év pedagógusának lenni?

– Óriási megtiszteltetés, és őszintén szólva hatalmas meglepetés volt. Június végén tudtam meg, hogy jelöltek a díjra, ráadásul egy igazán különleges pillanatban. Éppen a végzős osztályommal festettük a móravárosi pihenőpark kerítését, amikor megérkezett az iskola vezetősége, és közölték velem, hogy én lettem az Év pedagógusa. Teljesen váratlanul ért, hirtelen szinte megszólalni sem tudtam.

A díjátadó ünnepség is nagyon emlékezetes marad számomra. A rólam szóló méltatás rendkívül megható volt, és jó érzés volt visszahallani mindazt, amit az elmúlt évek munkájáról gondolnak.

– Mit jelent számodra ez az elismerés?

– Ez az idei tanév különösen sok örömöt adott. Fantasztikus osztályom volt, tele nyitott, kedves és tehetséges gyerekekkel. Fontosnak tartottam, hogy ne csak tanuljunk együtt, hanem minél több közös élményt is szerezzünk. A ballagásra például minden diákomról készítettem egy portrét ajándékba. Úgy érzem, ez a díj méltó lezárása és megkoronázása volt ennek a különleges tanévnek.

– Hogyan indult a pályád? Miért éppen a pedagógusi hivatást választottad?

– Az életem során több olyan emberrel találkoztam, akik meghatározó hatással voltak rám. Az egyik legfontosabb közülük a nagymamám, Tarjányi Ferencné Máriás Zsuzsanna volt, aki a József Attila Általános Iskolában tanított. Gyakran jártam be hozzá az iskolába, és már gyermekként láttam, mennyire szeretik a diákjai. Szigorú és következetes pedagógus volt, ugyanakkor nagyon tisztelték és szerették. Ezek az élmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy én is ezt a pályát válasszam.

A rajzolás szeretetét édesanyámtól örököltem. Szüleim hamar felismerték, hogy van érzékem a képzőművészethez, ezért beírattak Terescsényi Bandi bácsi rajzszakkörébe. Ott bontakozott ki igazán a tehetségem, később pedig a Móra Ferenc Gimnáziumban Rosta Ferenc segítette a fejlődésemet. Mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek.

A történelem iránti szeretetemet Papdi Sándorné, Zsuzsika néni alapozta meg. Élvezetes órákat tartott, rengeteget mesélt, és nemcsak a tudása, hanem a személyisége is példaértékű volt számomra.

Nem volt kérdés, hogy a Szegedi Tudományegyetemen rajz–történelem szakra jelentkezek. Diplomázás után, 2004-ben Pécsen kezdtem tanítani, a Bánki Donát Utcai Általános Iskolában. Hét év után hazaköltöztem Kiskunfélegyházára, és nagy örömömre egykori iskolámban, a Platán Utcai Általános Iskolában folytathattam a pályafutásomat. Felső tagozaton rajzot és történelmet tanítok, az alsósoknak pedig rajzszakkört vezetek.

– A két tantárgy közül melyik áll közelebb hozzád?

– Őszintén szólva mindkettő. Egészen más hangulata van a két órának, és ezt nagyon szeretem. A történelemórákon általában fegyelmezettebbek a gyerekek, a rajzórákon viszont sokkal kötetlenebb a légkör: beszélgetünk, zenét hallgatunk, alkotunk.

A rajzórákon szeretném megmutatni a gyerekeknek, milyen jó érzés elmerülni az alkotásban. Nem az a cél, hogy mindenki kiváló rajzoló legyen, hanem hogy mindenki megtapasztalja az alkotás örömét, és kihozza magából a legtöbbet. Azt is igyekszem átadni nekik, hogy nem baj, ha valami elsőre nem sikerül. A fejlődéshez türelem és sok gyakorlás kell. Ha sikerül megszerettetni velük az alkotást, talán később is lesz egy hobbijuk, amely kikapcsolja és feltölti őket.

A történelemórákon is arra törekszem, hogy élményszerű legyen a tanulás. Sokat mesélek, és szinte minden témát lerajzolunk. Legyen szó a kilencedről, a kapuadóról vagy éppen a királyokról, egyszerű ábrákkal tesszük szemléletessé az anyagot. A gyerekek így sokkal könnyebben megjegyzik a tanultakat.

– Szeretsz osztályfőnök lenni?

– Nagyon. Az osztályfőnökséget mindig többnek érzem annál, mint hogy megszervezzem a mindennapokat. Szeretnék olyan pluszt adni a gyerekeknek, amely végigkíséri őket az életükben. Fontos számomra az önbizalmuk erősítése, az önértékelésük fejlesztése, és az, hogy valódi közösséggé váljanak.

– Ezért tartasz boldogságórákat is?

– Igen, ez is ennek a szemléletnek a része. Több mint tíz évvel ezelőtt találkoztam Bagdi Bellával egy táborban, ahol meglátta a rajzaimat, és felkért, hogy dolgozzunk együtt. Ennek eredményeként készültek el a gyerekeknek szóló Pozitív gyerek vagyok motivációs kártyák. Később ebből nőtte ki magát a Boldogságóra Program, amelyhez a Platán Iskola is csatlakozott. Ezek a foglalkozások sokat segítenek a gyerekek önismeretének, önbizalmának és érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. Számomra mindig is fontos volt, hogy ne csak tantárgyakat tanítsunk, hanem embereket is neveljünk. Öröm számomra, hogy az évek során egyre több kolléga csatlakozott ehhez a szemlélethez iskolánkban és a város más intézményeiben is.

– Az idei év másik nagy mérföldköve volt a Női Fényszirmok kártyacsomag megjelenése.

– Igen, ez egy régi álmom megvalósulása. Hosszú munka eredménye, ezért különösen közel áll a szívemhez. Nagyon boldog vagyok, hogy pontosan olyan lett, amilyennek elképzeltem. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok nőktől, akik azt írják, hogy a kártyák valódi segítséget és motivációt adnak számukra az önismereti útjukon.

– A nyári feltöltődésből biztosan az alkotás sem marad ki.

– Természetesen nem. A nyár számomra a pihenés és a feltöltődés időszaka. Szeretek kirándulni, új helyeket felfedezni, de biztosan sokat fogok rajzolni és festeni is.

– Életed egyik legnagyobb kirándulása az El Camino volt. Mit adott neked ez a zarándokút?

- 2015 februárjában elveszítettem a nagymamámat, ami óriási fájdalmat jelentett számomra. Már régóta terveztem, hogy végigjárom az El Caminót, de akkor éreztem igazán, hogy most kell elindulnom.

A több mint 800 kilométeres zarándokút életem egyik legmeghatározóbb élménye lett. Rengeteg apró csodát éltem át, sokat tanultam önmagamról, és hatalmas önbizalmat adott, hogy képes voltam végigcsinálni. Megerősített abban a hitben, hogy bármilyen nehézség ér bennünket, mindig képesek vagyunk felállni és továbblépni.

– Milyen tervekkel vágsz neki a következő időszaknak?

– Szeretném, ha a Női Fényszirmok kártyacsomag minél több nőhöz eljutna. Ennek részeként szeptembertől szeretnék elindítani egy alkotó női kört, ahol az önismeretet és a kreatív alkotást kapcsoljuk össze.

Emellett folytatni szeretném a Felszínrehozó gyerektáborokat is, ahol a gyerekek szabadon alkothatnak, fejlődhetnek, és egy olyan közegben tölthetnek el néhány napot, ahol a kreativitás, az önkifejezés és az önbizalom erősítése áll a középpontban. Hiszem, hogy az alkotás nemcsak szép dolgokat hoz létre, hanem bennünket is formál.

Tarjányi Xéniáról a Platán Utcai Általános Iskola vezetősége az alábbi méltatást írta a díjátadóra:

Tarjányi Xénia történelem–rajz szakos pedagógusként és művésztanárként kiemelkedő szakmai felkészültséggel, kreativitással és példaértékű elhivatottsággal végzi munkáját. Pedagógiai tevékenységét a gyermekek iránti szeretet, a művészetek iránti elkötelezettség és a nevelés iránt érzett felelősség hatja át. Iskolánkban a Boldogságóra program meghonosítója, amelynek sikeres működéséhez számos saját készítésű, magas művészi színvonalú illusztrációval járult hozzá. Alkotó munkája jelentősen hozzájárul a program népszerűsítéséhez és a tanulók érzelmi neveléséhez. Rajzszakkörei rendkívül népszerűek adiák ok körében, akik örömmel és lelkesedéssel vesznek részt foglalkozásain. Kiváló érzékkelfedezi fel és gondozza a tehetségeket, miközben minden tanulóját sikerélményhez juttatja.
Történelemtanárként ugyancsak kiemelkedő munkát végez: tanítványait nagy odaadással készíti fel a különböző tanulmányi versenyekre, ahol rendszeresen szép eredményeket érnek el. A Kalandozó országos történelmi versenyen több éven keresztül dobogós helyen végeztek diákjai. A helytörténeti vetélkedőn az első három helyet szerezték meg tanítványai. Ebben a tanévben a Ningbo kínai város által hirdetett „Otthon és jövő „nemzetközi rajzpályázaton” tanítványa első helyezést ért el. Osztályfőnökként példaértékű közösségépítő tevékenységet folytat. Empatikus, megértő személyisége révén könnyen megtalálja a hangot a tanulókkal, a szülőkkel és kollégáival egyaránt. Odafigyelő, támogató jelenléte biztonságot és stabilitást jelent a rábízott közösség számára. Iskolánk arculatának alakításában is meghatározó szerepet vállal, hiszen az intézmény dekorációját kiemelkedő szakértelemmel, esztétikai érzékkel és kreativitással segíti. Munkáját magas szakmai színvonal, innovatív szemlélet, közösségi elkötelezettség és a gyermekek iránti feltétlen elhivatottság jellemzi. Kiváló pedagógus, alkotó művész és emberileg is nagyra becsült kolléga, aki mindennapi munkájával maradandó értékeket teremt és ezáltal öregbíti iskolánk jó hírnevét.

V. P.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram