Hatvanéves jubileumra készül a Móraváros – megújult a Meizl Ferenc Pihenőpark kerítése

A parkot és az iskola udvarát elválasztó, egyedi kerítést öt évvel ezelőtt az iskola karbantartói, Boda Ferenc és Ágó Csaba készítették. A régi drótkerítés helyére raklapokból építettek természetközeli, látványos kerítést, amelyet Tarjányi Xénia tervei alapján készült festmények díszítenek.
Az évek során a festmények megfakultak, így időszerűvé vált a felújításuk. A közelgő 60. jubileum pedig még inkább apropót adott arra, hogy ismét régi szépségükben tündököljenek – tudtuk meg Szunyi Anikótól, a Platán Utcai Általános Iskola igazgatójától.
Az igazgatónő elmondta, hogy az újrafestést Tarjányi Xénia tanárnő nyolcadik osztályos tanítványai végezték el az 50 órás közösségi szolgálat részeként. Szorgos munkájuknak köszönhetően a kerítésen ismét teljes pompájukban láthatók a Félegyházához és az iskolához kötődő motívumok.
A festményeken többek között Petőfi Sándor, Móra Ferenc és Széchenyi István idézetei olvashatók, emellett szélmalom, gémeskút, szalmabálák, Móra kedvenc virágai, valamint a park névadójának, Meizl Ferencnek a kedvelt madarai is megelevenednek. A figyelmes járókelők egy különleges részletet is felfedezhetnek: a kerítésen azoknak a diákoknak a neve is szerepel, akik részt vettek az újrafestésben.
Szunyi Anikó arról is beszámolt, hogy a kerítés iskola felőli oldala az intézmény pedagógusai által szépült meg.
Az igazgatónő azt is elárulta, hogy a kerítés úgynevezett „pókkapuját” az iskola ezermester karbantartója, Boda Ferenc készítette. A pókhálót díszítő pók egy régi iskolai csengő felhasználásával készült, így ez az alkotás is őrzi az intézmény múltjának egy darabját.
Fotók: Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola






