– Hogyan jutottál el a vadászat világáig, és hogyan fonódott össze az életedben ennyire sok minden?
– 18 éves koromtól kezdve járom ezt az utat, és bár voltak benne kanyarok, mindig ugyanoda tértem vissza: a természethez. A hivatásos vadász szakma nem kifejezetten női pálya, de vannak olyan területei, amelyeket talán épp egy nő tud jobban megfogni. Ilyen például az edukáció, hiszen a gyerekekhez sokszor másképp, érzékenyebben kell közelíteni. Fontos, hogy megértsék, miről is szól valójában a természetvédelem és a vadgazdálkodás, ne csak azt, amit otthon vagy a médiában hallanak.

– Honnan indult az ötlet, hogy oktatással is foglalkozz?
– Az egész az egyetemi tanulmányaimhoz kapcsolódik, jelenleg az erdőmérnöki karon tanulok Sopronban, erdőpedagógiai szakmérnöki képzésen. A program tulajdonképpen a szakdolgozatom alapját adja, és teljes mértékben a saját ötletemből született. Eleinte nem is gondoltam, hogy ekkora lesz az érdeklődés, de a közösségi médián keresztül gyorsan elterjedt, és ma már annyi megkeresést kapok, hogy 2025-re minden időpontom foglalt, a 2026-os évre tudok csak újakat vállalni. Ez is mutatja, hogy hatalmas igény van a gyerekek természetközeli nevelésére.

– Mit tartalmaz pontosan ez a program, és hogyan szólítod meg a különböző korosztályokat?
– Óvodától nyolcadik osztályig tartok foglalkozásokat, mindig az adott korcsoporthoz igazítva. Az óvodásoknál például fajismerettel, termésekkel, állati bőrökkel és hullajtott aganccsal ismerkedünk, a nagyobbaknál pedig már a biológia és a vadgazdálkodás alapjairól is beszélünk. Fontos, hogy a gyerekek játékosan, élményszerűen tanuljanak. Sokszor jön velem vadászkutya is, akit természetesen imádnak, és ilyenkor a tanulás is sokkal közvetlenebb lesz.
A felsősöknél már vetítéseket is tartok, oktatófilmeket nézünk meg, beszélgetünk a látottakról. Ilyenkor nem a vadászatról, hanem inkább a természet körforgásáról, az erdő működéséről beszélünk. Sokan például azt hiszik, hogy az őz a szarvas kicsinye, ezek az alapvető tévhitek mutatják, mennyire hiányzik a közvetlen kapcsolat a természettel.

– A vadászat sokakban ellenérzést vált ki. Hogyan reagálnak erre a gyerekek?
– Amikor bemegyek egy osztályba, az első kérdésem az szokott lenni, ki az, aki nem szereti a vadászokat. Sokszor több kéz is a magasba lendül, és ez így van rendben. Azután az óra végén újra megkérdezem ugyanezt. Volt már, hogy a gyerekek 60 százaléka jelentkezett az elején, a végén viszont már csak 20 százalék maradt, akik azt mondták, nem szerették meg, de most már értik, miről van szó. Számomra ez a legfontosabb: nem kell mindenkinek megszeretni, elég, ha megértik, hogy mi mit és miért teszünk. Sok felnőtt sem tud különbséget tenni vadász és vadgazdálkodó között. A vadgazdálkodó figyeli a területet, etet, itat, és gondoskodik az állomány egészségéről. Ez egy szakma, nem hobbi. A cél, hogy az állomány minősége és mennyisége hosszútávon fenntartható legyen úgy, hogy az ökoszisztéma egésze ne sérüljön. Így minden beavatkozás a természet egyensúlyát szolgálja.

– Mi a hosszú távú célod ezzel a programmal?
– Egyrészt szeretném megtalálni azt a módszert, amivel a gyerekeket a legjobban lehet érzékenyíteni és tanítani. Másrészt szeretném, ha újra vonzóvá válna számukra ez a hivatás, vagy legalább megértenék, milyen érték van benne. A mai gyerekek rengeteg időt töltenek a képernyő előtt, miközben egyre kevesebb kapcsolatuk van a természettel. Régen jutalom volt, ha bemehettünk a tévé elé, ma büntetés, ha ki kell menni a szabadba. Én azt szeretném, ha a gyerekek újra megtapasztalnák a természet varázsát, a lelassulás szépségét. Nem baj, ha nem lesz mindenki erdész vagy vadgazda, de kell, hogy tudják, mi történik körülöttük, és tanuljanak meg felelősen viszonyulni a környezethez.

– Mit tapasztalsz, mennyire sikerül ez a szemléletváltás?
– Nagyon jó visszajelzéseket kapok. A pedagógusok is azt mondják, hiánypótló, amit csinálok, és a gyerekek is lelkesek. Szerintem, ha már néhányan hazamennek, és elmondják otthon, hogy mi mindent tanultak, az már elindít egy folyamatot. Ha egy szülő emiatt másképp kezd gondolkodni, már megérte. A természet szeretetét nem lehet könyvből tanítani, azt meg kell élni és én pont ezt szeretném átadni.