– 1931-ben születtem Pesterzsébeten. Négyen voltunk testvérek. Nővérem és bátyám, édesanyám első házasságából, az öcsém és én a második házasságából születettünk. Szüleim Erdélyből jöttek Magyarországra és kétkezi munkával tartották el a családot. Édesapám először hentesként dolgozott, majd a háború után kitanulta a vasbetonszerelő szakmát. A háború után nagyon nehezen lehetett munkát találni és a romok eltakarítása, az újjáépítés minden időnket lekötötte. Én bejárónőként, cselédként találtam munkát. Minden álmom az volt akkoriban, hogy könyvkötő leszek. A háborút követően azonban nagyon nyomda sem működött, és az iskolákban sem indítottak ilyen szakképzést, így ezek az álmok úgy tűntek, hogy szertefoszlanak. Aztán végül mégis sikerült a könyvkötő szakmához közel kerülnöm. Egy izraelitánál találtam munkát, aki iskolafüzeteket, könyveket gyártott és én ebben segédkeztem – mesélte.

Irénke néni 42 éves korában, 1972-ben ismerte meg férjét Kálmánt. Hosszú jegyesség után végül 1979-ben sikerült összeházasodniuk. Közös gyermekük nem született, de férjének az előző házasságából volt egy gyermeke. Férjének öt testvére volt. A szülői házuk itt, Kiskunfélegyházán, Galamboson még mindig áll.

Férje javaslatára költöztek 1991-ben Kiskunfélegyházára. Több lakást kipróbáltak és végül a városközpontban lelték meg otthonukat. Ebben a lakásban él a mai napig Irénke néni. Minden munkát maga végez. Főz, mos, vasal, takarít, bevásárol. Szereti a lépcsőház légkörét, mert nagyon kedves szomszédjai vannak. Befogadta őket a város, és ők is nagyon megszerették. – Itt, a társasházban is mindenki ismerősöm, naponta találkozunk és minden fontos dolgot megbeszélünk – mondta a szépkorú.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton