április 22. szerda, Csilla, Noémi
2021. augusztus 28., 15:23

95 éve született Kovács Ferenc szobrászművész

A kétszeres Munkácsy-díjas alkotó 1926. szeptember 1-jén született Kiskunfélegyházán. Legfőbb tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta 1948 és 1952 között. Szakmai felkészülését 1947-ben, a Derkovits Gyula Népi Kollégium tagjaként kezdte meg. 1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, rá 10 évre pedig részt vett a siklósi szobrász-szimpóziumon. 1954-től lépett a közönség elé önálló kiállításaival.
Kovács Ferenc szobrászművész - mapublic fotó 2020

Életműve két, egymástól elkülönülő korszakra bontható. Kezdetben, 1960 és 70 között realista szemléletű portrékat és figurákat formált meg, majd haláláig elvont, geometrikus, illetve organikus jellegű kompozíciókat, dekoratív térplasztikákat alkotott. Munkásságának kiemelkedő jelentőségű művei az egy-egy formaismétlődést, variációsort megjelenítő, faragott kőszobrok. Mesterei Beck András, Mikus Sándor és Pátzay Pál voltak. 1990 január 11-én, Budapesten hunyt el – írta róla az artportal.hu.

Díjai, kitüntetései

1956–1959: Derkovits-ösztöndíj
1956: Munkácsy Mihály-díj

Fotó: kozterkep.hu
   

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram